Mánta György: Velem vagy nélkülem
Az idei Ünnepi Könyvhét gazdag kínálatában érdemes felfigyelni egy diszkrét, de rendkívül míves elbeszélés-gyűjteményre, egy rejtőzködő, de már jó ideje nem ismeretlen szerző tollából. A titokzatos, személyazonosságát fel nem fedő író második kötete méltó folytatása két évvel ezelőtt ugyancsak a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent első könyvének: Füst és fény (2015).
A folytonosság elsősorban a témákra értendő, amelyek között egyre hangsúlyosabb a korábbi vezérmotívum, a női láb. Már az előző kötet címlapján is két csinos, tűsarkú cipős lábfej és boka hívta fel a vásárló-olvasó figyelmét ezekre a vágyakozó szemeknek oly ígéretes testrészekre. Itt újból felmerül a kérdés, hogy lábfetisizmusnak lehet-e minősíteni a szerző olthatatlan vonzalmát a női test alappontjai, a lábbelik és harisnyák kiemelte lábak iránt, de az újabb szövegek olvastán a kérdés hamar válasszá alakul. A novellák alapján inkább kiváltságnak, ritka adottságnak bizonyul ez az érzékenység, amely már sok alkotót megihletett, akár a képzőművészetek, akár az irodalom vagy a film területén. A leghíresebbek közül elég talán csak Buñuel vagy Woody Allen, esetleg Casanova vagy Sacher-Masoch nevét idézni, de a magyar írók között is több szerelmese akad ennek a testrésznek és a rájuk simuló lábbeliknek. Legutóbb Nádas Péter új könyvében (Világló részletek) vonzza magára a figyelmet egy diszkrét vallomás: „A cipőérzék igen különös dolog, a világ legtitkosabb kétértelműsége.” Aki birtokolja, az nem tud ellenállni a rejtélyes vonzerőnek: „Ha csak rájuk nézek, hogy megint egyszer mit vettek a lábukra, rögvest megcsuklik a térdem az örömtől, egy olyan örömtől, amely az erotikus és az esztétikus között csúszkál.” (I/196.o.) Mánta tehát előkelő társaságba került, olyan kiválasztottak közé, akiknek a szeme először a cipőkön akad meg, és onnan emelkedik felfelé. Újabb történeteiben egyenesen parádéznak a végtagok, akár történelmi keretben tűnnek fel, akár a magánélet terepén, meglepő szerelmi kalandok kiindulópontjaként. Ha a Füst és fény szövegeiben fontos strukturális elemként lehetett tekinteni erre a témára, akkor most jogos azt állítani, hogy itt az elbeszélések tengelyeként funkcionál: az újabb novellagyűjtemény nyíltan vállalja és címében hirdeti, hogy a világhoz és a nőkhöz fűződő viszonyának ez a sarkalatos pontja.
Mivel a történetmeséléshez különleges tehetsége van a szerzőnek, ügyesen ötvözi ezt az érzéki vonulatot súlyos témákkal. A múlt század nagy megpróbáltatásaiból alaposan kivette a részét, és megrázó élményeit a nők mágikus jelenlétével és közelségével tudja emlékezetessé tenni. A kötetet nyitó novella (Ebéd a fürdőkádban) Budapest ostroma idején játszódik, és egy bizonyos Anna sajgó talpával kezdődik, hogy aztán menekülési kísérletek és kockázatos iratmentés fordulatain át végül a lány sírjához jusson el. Az Aknazápor és demizson főszereplőnője Boriska, egy apácazárdából kimenekített kislány, itt az ő jéghideg lábujjai és combjai zárják a történetet. A Csorba fakereszt ismét exponálja és kiemeli az alapmotívumot újabb fontos események keretébe foglalva: a II. világháború vége és az azt követő kaotikus állapotok közepette bontakozik ki egy tragikus női sors. A narrátor, egy első éves medikus a Duna egyik dél-budai félszigetén lesz figyelmes arra az ismeretlen nőre, aki ott bujkál egy bokrokból összetákolt átmeneti szállásfélén. Nemcsak barátságot köt vele, hanem amint közelebbről megismerkednek, kifaggatja a múltjáról. A fiúnál idősebb, német tornatanárnő Berlinből menekülve egy budapesti katonai kórházba keveredve élte túl a háború szörnyűségeit, mielőtt sikerült a kis félszigeten ideiglenes rejtekhelyet találnia. Az ő lába is szenvedélyes vonzalmat ébreszt, és végül ez a német lány avatja be a fiút a testi szerelem rejtelmeibe. A kalandos és veszélyes mentési kísérletek kudarcot vallanak: a nő egy nap rejtélyes módon eltűnik, és teljesen nyoma vész. Több év múlva, amikor a fiú már feladta a reménytelen kutatást, egy újabb szerelmi kaland során az egyik budapesti temető legszélén pillantja meg a fejfáját. A talányok örökre megfejtetlenek maradnak, csak a göröngyök között megtalált aranylánc-darabkát őrzi a narrátor az emlékek zálogaként. Mivel itt a történelem megpróbáltatásai és a menekülés súlyos téma, a lábmotívum kevesebb hangsúlyt kap, bár többször megjelenik. Ezzel szemben a könnyebb fajsúlyú történetekben, mint amilyen a címadó Velem vagy nélkülem, a lábmasszázsból, a talpsimogatásból kibomló szerelem marad a középpontban. Egy következő elbeszélésben (Hajtűkanyar) a csopaki országon hányódó fél pár női bakancs a hívó jel, hogy a közelben valaki talán segítségre szorul, és innen indul el egy marokkói-magyar származású lány múltjának felgöngyölítése, amely ezúttal szerencsésen folytatódik. A Bölcső és koporsó bonyodalmaiban egy sor szép női cipő gyilkosságok és nyomozások szövevényében játszik fontos szerepet. Megint másutt (Parittyával az erkélyre) az orvosnő lábát szorító, valóságos szenvedéseket okozó lábbeli, amelynek a fél párja egy kórházi lépcső tetejéről pottyan a főhős fejére, egy szörnyű, lezáratlan párkapcsolat jelképe. Az agyonsanyargatott láb gyógyítása egy csonka élet kiteljesítése és a szeretet kifejeződése, amely visszaállítja a világ rendjét egy nagy szerelemmel, mielőtt váratlanul tragédiába torkollik a boldogság. Hasonló funkciót tölt be a láb kényeztetése A mindenes és ő szintén fájdalmas történetében. A bejárónő elgyötört lábát illatos lábfürdőkkel és kenőcsökkel enyhítő, öregedő főhős váratlanul lerombolja a kialakuló viszonyt, amikor álmában akaratlanul olyan titkot árul el, amely halálos sértést jelent az időközben szerelmi partnerré vált nő számára.
Azt mégsem lehet állítani, hogy Mánta monomániásan ragaszkodna fétiséhez, mert találni más indíttatású írásokat is a szövegek között: ebben a kötetben ilyen pl. A freskó, amelyik egy leszbikus női társaságot megzavaró és gyökeresen átalakító férfi körül bonyolódik. A korábbi írásokra (mert az alighanem álnevet használó író már több évtizede publikál, eleinte főleg folyóiratokban) szintén jellemző volt, hogy mindenütt egy-egy történelmi esemény szubjektív lenyomatát rajzolták ki, akár parádézó végtagok nélkül is. Gyakran egy híres személyiség (többnyire író és jó barát, mint Hernádi Gyula vagy Jékely Zoltán) körül rakták egybe az emlékeket. Valójában a két kötet jól kiegészíti egymást. Érdemes akár felváltva, akár egymás után, akár más sorrendben olvasni őket, mert a narrációs forma és a vezérmotívumok nemcsak erős kapcsot jelentenek a kettő között, de mindig sokszínű történelmi variációk is mutatnak be a főtémára. Ennek illusztrálására felidézem az előbbi kötetből a Sztalin-gyertya című novellát, amely mesterien fűzött egybe szerelmi vívódásokat és munkatábort, vidéki nyomort és túlélésért folytatott küzdelmeket a második világháború utolsó éveiből, a karcsú női lábakról sem feledkezve meg. A mostani folytatásban szintén azok a legsikerültebb darabok, ahol az egyéni sorsok jól illeszkednek a történelmi kontextusba, és izgalmas szálak fonják keresztül-kasul a szerelmi kalandokat, a boldogan férfikezekbe simuló lábak vezérmotívuma körül.
Biztosra vehető tehát, hogy az olvasót hamar leveszik majd a lábáról a legizgalmasabb elbeszélések, amelyek meggyőzően bizonyítják az utolsó novella mottójául választott Szentkuthy-idézet (Prae) igazát: „A szerelem egyik legkedveltebb szigete a láb…”
Kovács Ilona
