A féltestvér című regény szerzőjével Patat Bence műfordító készített exkluzív interjút
Az alábbiakban egy friss interjú olvasható Lars Saabye Christensen norvég íróval most megjelent, A féltestvér című regényéről, mely a szerző első magyarul is olvasható műve. A regényből 250 000 példány kelt el Norvégiában, s egyúttal ez Christensen nemzetközileg is legsikeresebb könyve: a magyar már a huszonötödik nyelv, amelyre lefordították. A féltestvér norvégiai sikerét jól jelzi, hogy nemrégiben nyolcrészes tévésorozat is készült belőle, s kiadója, a Cappelen Damm oslói könyvesboltja a Halvbroren nevet viseli (vagyis azonos a regény norvég címével). Az interjút a regény fordítója, Patat Bence készítette a szerzővel 2015 novemberében.
Csaknem húsz év telt el a könyv első sorainak megírása és a könyv megjelenése között. Miért tartott ennyi ideig? A végleges szöveg mennyiben tükrözi az időközben eltelt húsz évet?
A féltestvért 1983-ban kezdtem el, miután elkészültem a Beatles című regényemmel. Az első oldalakat eltettem egy fiókba, mert úgy éreztem, még nem állok készen arra, hogy megírjam. Be kellett látnom, hogy sem íróként, sem emberként nem rendelkezem elég tapasztalattal. Tíz évvel később vettem elő újra a kéziratot, amikor már úgy éreztem, hogy készen állok. Ekkor láttam hozzá, hogy megírjam. Mondhatjuk, hogy A féltestvér írói pályám jelentős részén végigkísért. Kézzel kezdtem el írni, aztán elektromos írógépen folytattam, végül számítógépen fejeztem be.
A némaság, a titkok és az elmondatlan események fontos szerepet játszanak a regényben. A szöveg olvasása során számos fontos dologról csak homályos elképzeléseink alakulnak ki, és az olvasóra van bízva, hogy megtalálja a válaszokat. Ha a saját életünkről van szó, vajon jó stratégia-e elhallgatni a titkokat, vagy jobb inkább kibeszélni őket?
Kell, hogy egy regénynek legyenek titkai, ahogyan az írójának is vannak. A némaságot és az elbeszélést pedig egyensúlyba kell hozni. Mindig arra törekszem, hogy ezt az egyensúlyt megtaláljam, de nem tudom, sikerül-e. Mindenesetre próbálom megtalálni. A némaságnak az elbeszélésre nézve következményekkel kell járnia. Mondhatjuk, hogy a némaság a norvég folklór vagy a norvégság része. Ma annyi csatorna létezik, amelyen és amelynek révén kifejezhetjük magunkat, hogy az égvilágon mindent el is mondunk. Szerintem ettől nem lesz jobb az életünk. Már nem tudunk különbséget tenni a lényeges és a jelentéktelen dolgok között.
A cselekmény egyes motívumai vagy eseményei a múltban gyökereznek, vagy már korábban is előfordultak. Ezzel kapcsolatban érdemes szót ejteni a regényben megjelenő grönlandi levélről. Honnan ered ez az ötlet?
A grönlandi levelet, amelyből a regény szereplői olykor idéznek, a dán nagyapám írta és küldte szüleinek Koppenhágába 18 éves korában, 1900-ban, amikor egy vitorlás fedélzetén egy grönlandi expedíción vett részt. Gyermekkoromban apám gyakran olvasott fel nekem ebből a levélből, és amikor írni kezdtem, tudtam, hogy a szövegnek valamiképpen meg kell majd jelennie valamelyik regényemben. Ez végül A féltestvér lett. Gyakran járok el úgy, hogy valamilyen dokumentumból indulok ki. Ez a valósághoz kapcsolódás egy módja.
A regényben számtalanszor utal előre és vissza, és lenyűgözően sűrű szövetű motívumhálót hoz létre. A könyvben több listát is olvashatunk, például azokról az ötletekről, amelyeket az író, Barnum felhasználhat. Írás közben készít-e magának ilyen listákat? Melyek azok a motívumok, amelyeket kezdettől fogva a regény központi elemeinek szánt?
Egy efféle epikus regény olyan, mint egy város, amelyben az író az építész. Három fontos alapkő volt, amelyekre építkeztem: a barátság, a szeretet és az emlékezés.
A szereplői sosem fekete-fehérek, és a Fred és Barnum közötti viszonyban is az érzelmek széles skáláját vonultatja fel. Hogyan látja ezt a viszonyt?
Minden szereplő összetett jellem. Ez már csak így van. Az emberekre ez általában is igaz. Ahogyan az emberek közötti kapcsolatok is gyakran bonyolultak. Ez jellemzi Barnum és Fred viszonyát is. Igyekeztem a teljes érzelmi repertoárt feltárni bennük. Különösen azokat a pillanatokat kerestem, amikor hirtelen minden az ellenkezőjére fordul, amikor a győzelem szégyenbe vagy a fájdalom örömbe csap át.
Barnum és az egész családja is nagyon különleges. Miért kellett emellett a főszereplőnek még kis növésűnek is lennie?
Azért lett ilyen, mert egy kis növésű elbeszélőre volt szükségem. Ez úgymond a regény nézőpontja vagy szemszöge. De amúgy is sokszor ruházom fel a szereplőimet fizikai ismertetőjegyekkel: szembetűnően magasak vagy alacsonyak, vagy mondjuk kopaszok. Ezzel azt szeretném elérni, hogy a világhoz való viszonyuk, az alapvető konfliktusuk láthatóvá váljon: hogy ezáltal kitűnjenek a többiek közül.
Fordítóként többször is olvastam a könyvet, és minden alkalommal találtam olyan apró részleteket, amelyekre korábban nem figyeltem fel. Az igazán megdöbbentő felismerésélményeket azonban a regény első olvasása során éltem át. Voltak-e hasonló olvasmányélményei?
Amikor írok, magamat is meg kell lepnem, különben az olvasót sem fogom tudni meglepni. Ha pedig regényt vagy verset olvasok, szeretem, ha megdöbbentenek. A felkavaró olvasmányokat keresem.
