Martin Michael Driessen: Isten apja

Beleolvasó

Gábriel végül rekordszámú jelenésig vitte.

Első beterjesztett kérelme József meglátogatása és spirituális támogatása iránt nem talált meghallgatásra Istennél, aki a Dátánként töltött napok óta szakértőnek hitte magát a férfiönérzet zavarainak dolgában.

Gábriel azonban, aki már torkig volt a titokban végzett repülésekkel, makacsul ott lebegett a kubus mellett vagy alatt, és valahányszor a házvezetőnő beengedte a fényt, vagy Isten jelent meg galambot etetni, tüstént ott termett az ablak előtt. Tapintatosan rámutatott, hogy József olyan helyzetben találta magát, amelyben minden emberi tapasztalat kevés, ezért sürgős támogatásra szorul. Isten végül jóváhagyását adta Gábriel újabb vizitjeihez, de csak kulcsfontosságú pillanatokban, amikor a család épsége forog kockán. A becsvágyó angyal azonban nem érte be ennyivel, és a gyöngyösnyakú gerlék iránti szenvedélyes érdeklődés ürügyén sikerült kijárnia az engedélyt heti két terápiás alkalomra. Ezzel olyan pozícióra tett szert, amely angelikus körökben minden vetélytársat kizárt: ingázásszámba menő rendszerességgel közlekedett örökkévalóság és idő között, és kaján félmosollyal gondolhatott holmi Mihályok fesztávolságára és szemkápráztató mellvértjeire.

Józseffel a háza melletti gyümölcsösben folytatta a beszélgetéseket. Mindig jó időben indult, és a Magdalából Názáretbe menő régi út fölött repült. Olykor már Ciprus vagy Rodosz fölött megkezdte az ereszkedést, hogy minél többet lásson a világból.

Így aztán többnyire ölbe tett kézzel üldögélve várta egy fatuskón, hogy József megjelenjen.

Az 5. év egy szeptemberi napján (esős idő volt, épphogy el lehetett látni a legközelebbi gyümölcsfákig) József minden eddiginél komorabb és csüggedtebb hangulatban érkezett a találkozójukra. Megnézte, hogy az angyal ott ül-e a tuskóján, és olyan képet vágott, mint aki szíves örömest sarkon is fordulna. Gábriel jól fejlett érzékkel rendelkezett a különböző kisugárzások iránt, és úgy ítélte meg, hogy Józsefé aznap a nullával egyenlő. Szürke lyuk az esőben. Meg is orrolt az ácsra, mert ugyan hány embernek adatik meg, hogy angyalokkal érintkezzen, nemhogy egy arkangyallal! De feltette magában, hogy elnéző lesz; elvégre neki köszönhette, hogy hetvenhat jelenésig jutott, örök időkre szóló rekord.

– Jó napot, József! Foglalj helyet!

– Üdvöz légy, angyal – mormogta József. – Nem akar elállni.

Gábriel nem válaszolt. Van egy finom, de nem jelentéktelen választóvonal az empátia és a fecsegés között. Széttárta a szárnyait, verdesett egyet-kettőt, hogy csak úgy peregtek róluk a vízcseppek, majd nagy méltósággal összecsukta és a lehető leglaposabban a hátára fektette őket.

József szokás szerint szemben ült le vele egy tuskóra, görnyedt háttal és lekókasztott fejjel, nehéz munkáskezét a térdén nyugtatva.

– És? Hogy érzed magad? – kérdezte az angyal.

– Nem ittam pálmabort. Egyetlen cseppet sem.

Az angyal bólintott. József legtöbbször ezzel a közléssel kezdte. Gábriel már felállította a diagnózist, miszerint a jóember csak azért nem issza magát halálra, mert nem bírja a gyomra. Még szerencse.

– Ez remek, József. Nagyszerű. És a munkád?

– Kereszteket csináltam. Újabb rendelés a proconsultól. Jól fizet, de nem szeretem.

– Mert arra gondolsz, mire valók?

– Az engem nem érdekel. Haramiáknak, lázadóknak, gondolom. De lélekölő munka, nem igényel művészi képességet. Arra gondoltam, ha nem csökken a kereslet, felveszek magam mellé egy tanoncot.

– Jól teszed. Úgy talán a családodra is több időd jutna. Hogy van Mária? A gyerekek?

József hallgatott, majd hirtelen mozdulattal a tarkójához nyúlt. Megragadta a varkocsát, mert a haját még mindig összefogva hordta, és kinyomkodta, mint egy tehéntőgyet. Esővíz csorgott a földre.

– Mária úgy érzi, gyereket vár.

Az angyal színpadiasan felvonta a szemöldökét, majd így szólt: – Lám, újabb áldás!

József szája úgy mozgott a rövid szakálla alatt, mint egy vakond a földfelszín alatt.

– Megint… boldog.

– Melyik asszony ne volna az? Mondd, József, neked ez probléma?

– Nekem az a probléma, hogy azt gondolom – de mondtam ezt már –, hogy akkor ő már nem is velem… úgy értem, hogy amitől boldog, az talán…

Gábriel felsóhajtott. Hál’ istennek az angyaloknak nem kellett nemi élettel bajlódniuk.

– Még mindig amiatt, hogy Mária a Megváltó anyja? – kérdezte.

– Akkor is, ha közben három gyerek született, és már úton van a negyedik?

– Akkor is, ha tizenhét lesz – felelte József. – Én ezen nem tudom túltenni magam. Soha.

Csak nem azon emészti magát még mindig, hogy Mária nem őt tekinti a valódi vőlegényének? De igen, azon. Hát olyan nehéz felfogni, hogy Mária terhessége Isten csodája volt, és nincs köze az asszony szerelmi életéhez? Igen, olyan nehéz.

– József – sóhajtott az angyal –, fájdalmas nekem ilyen szavakat hallani. Jól tudod, hogy a méhek a tehén testében keletkeznek, a darazsak a lovakból jönnek elő, a kígyók a dögökből, a férgek a trágyából. Miért olyan nehéz elhinni, hogy egy nő rendkívüli módon is teherbe eshet?

– Miért hozza fel egy angyal a természet műveit, amikor Isten művét magyarázza? Mi szüksége van erre?

– József, talán segíteni fog, ha elképzeled, hogy Jézus úgy fogant meg Máriában, mint egy gondolat az ember elméjében. Légy szíves, gondolkodj ezen a következő beszélgetésünkig!

Gábriel már korábban felfedezte, hogy legjobb valamilyen talányos és mély értelmű megállapítással zárni a beszélgetéseiket.

– Majd gondolkodom – felelte József kelletlenül.

Az idő letelt, Gábriel pedig semmi újat nem tudott meg a gyermek Jézusról, jóllehet ez fontosabb lett volna a jelentéséhez, mint József problémái, amelyeknek az örökkévalóság fényében szemlélve az égadta világon semmi jelentőségük nem volt.

Elállt az eső; előbújt a nap, és opálos csillogással töltötte meg a gőzölgő levegőt. A fák legyezőkként emelkedtek ki a ködből, a madarak trillázva hirdették, hogy újból elkezdődött a nap.

Az angyal így szólt: – Holnapután sabbát. Mit szólnál hozzá, ha a másnapján találkoznánk, ugyanebben az időben?

Megvárta, míg az ács eltűnik a bokrok között, mert nem szerette mások szeme előtt intézni az eltűnéseit és jelenéseit. Megkönnyebbülésében egyetlen meg nem törő lendülettel szökkent a mezők és a gyümölcsösök fölé, és ahogy szálltában feljebb és feljebb emelkedett, látta, amint József feje, majd a tetők és fakoronák is elmerülnek az aranyló ködpászmák alatt.

Fenyves Miklós fordítása