A recenzió Fazekas Csaba, Jakab Attila, Petrás Éva és Szita Szabolcs könyvéről az Vallástudományi Szemle XIII. évf. 4. (2017) számában jelent meg.
Magyarországon a legtöbbet üldözött és ugyanakkor a legkevésbé ismert egyház, melynek történetéről eddig, különböző ellenőrizhetetlen állításokon kívül vajmi keveset tudhattunk. Most négy kiváló vallástörténész a rendelkezésünkre álló források alapján egy remek monográfiában pótolja ezt a hiányosságot. Ezért munkájuk tudománytörténeti jelentőségű. Göncz Árpád, aki börtönévei alatt közös sorsuk kapcsán megismerkedett velük, ezt írta róluk: „A Jehova Tanúi Gyülekezet története hazánk történetének szerves része. Múltjának kutatását, üldöztetése és hitükért folytatott harca emlékeinek megőrzését és felkutatását fontosnak tartom… Aki e munkában segítségünkre lehet, nyújtson támogatást múltjuk feltárásához, emlékeinek – írott és tárgyi emlékeinek – megőrzéséhez.” Lényegében ez a könyv ennek az óhajnak tesz eleget.
A kutatók fáradozása nyomán tudományosan korrekt, pontos munka született, melyben a Tanukat sem leleplezni, sem bírálni, sem megvédeni, sem propagálni nem akarják a szerzők, hanem csak a történelem összefüggéseiben akarják feltárni ennek a vallásfelekezetnek a múltját, megérteni döntéseiket. Amikor az 1970-es években múltjukról a források után kutattam, csak tudományosan megbízhatatlan információk álltak rendelkezésemre. Az illegális lét, ami szinte kezdettől sorsukká lett, legendákat, titkokat szül. ennek számos példáját idézhetjük a korábban róluk írt tanulmányokból. Ez a könyv viszont elhozta az „igazság pillanatát” a több mint száz esztendeje Magyarországon működő és 1989. június 21-e óta elismert vallásfelekezet életében.
A monográfia négy fejezetből áll. Az első, Jakab Attila írása, a kezdetektől az 1939-es betiltásig követi nyomon a Tanúk történetét, átfogó képet ad a magyarországi vallási tolerancia és emberi szabadságjogok történetéről is. A fejezet először a vallásfelekezet keletkezéstörténetét vázolja fel, ami a 19. század nagy ébredési mozgalmaiból indult el. Taze Russel (1852–1916) mozgalmának történetét, majd pedig Joseph F. Rutherford (1869–1942) munkásságát foglalja össze. Őt Nathan H. Knorr (1905–1977) követte, akinek munkássága jelentős változásokat, módosulásokat hozott a szervezet életében és tanításában, s ez többször is krízisekhez vezetett. Ezeket viszont sikerült a vallásfelekezetnek leküzdeni és missziójukat sikeressé tenni, amiről egyetlen statisztikai adat is meggyőzi az olvasót. 1977 és 1992 között világszerte 29 ezer gyülekezetet alapítottak és az aktív taglétszám elérte a négy és félmilliót. A szervezeten belül jelentkező hullámvölgyek, belső és külső konfliktusok, válsághelyzetek a tanítások kikristályosodásával és az identitástudat megerősödésével jártak együtt. Csak az a vallásfelekezet képes megmaradni, amelyik győztesen vívja meg ezeket a belső harcokat.
A Tanuk első biztos magyarországi nyoma 1908-ra tehető, amikor Hajdúböszörményben megalakult egy csoport, melyben hazatérő amerikás magyarok játszották a főszerepet, akik ezzel az új vallással az Új Világban ismerkedtek meg, Első központjuk Marosvásárhelyen alakult. 1913-tól már magyarul is megjelenik az Őrtorony című folyóiratuk. A kezdeti időszakban Kelet-Magyarországon terjedt az új vallásfelekezet. Antimilitarista tanításaikkal viszont csak az első világháború közepén, 1916-től kezdett foglalkozni az államhatalom.
Horthy-korszakban a Jehova Tanúi osztoztak a többi kisebb, el nem ismert vallásfelekezet sorsában. A magyarországi gyülekezetek felügyeletét ekkor Erdélyből látták el, a központ Kolozsvárott volt. A hatóságok kommunistáknak, valláselleneseknek, cionista zsidóbarátoknak bélyegezték őket. Missziójuk legérintettebb területe Zemplén és Szabolcs megye határszéli kisebb települései, valamint Baranya megye. 1927-ben 344 Bibliakutató élt 25 helyszínen. 1936-ban már 601 csoport tevékenykedett Magyarországon. A második világháború közeledtével erősödött az ellenállás, egyre jobban Moszkva-barát kommunistáknak próbálták beállítani őket. Ennek a Jehova Tanúi ellen folytatott háborúnak a vége a felekezet betiltása lett 1939. december 2-án.
Szita Szabolcs tanulmánya a Tanúk II. világháború alatti történetét mutatja be. Tanulmányából megismerhetjük az ellenük folytatott pereket, tragikus sorsukat, a munkatáborokba, haláltáborokba szállított Tanuk tragikus sorsát. Ezek a nehéz évek sem tudták megtörni a tanuk aktivitását. Hitükből fakadó erős akaratukkal, egymás buzdításával és segítésével ők bizonyultak az átélt borzalmak legsikeresebb túlélőinek.
A második világháború után a Jehova Tanúi csak nagyon rövid ideig élvezhették a szabadságot. Hamarosan ugyanazért ítélték el őket, mint a Horthy korszakban, de most mint nyugati ügynököket, Amerika-barát, rendszerellenes, szovjetellenes felforgató elemeket. Az 1945–1989-ig terjedő korról Petrás Éva írt a kötetbe tanulmányt. Politikai, titkosszolgálati és jogi eszközökkel igyekezett a hatalom megszabadulni a Jehova Tanúitól, sikertelenül. A felekezet belső adatai szerint míg 1947-ben 1253 aktív tagja volt a közösségnek, addig 1978-ban – harminc esztendővel később – 8503. Minden elnyomó intézkedés, külső és belső nehézség ellenére sikerült megőrizni a közösség missziói aktivitását. Az ellenük folytatott perekben a felekezetet a demokratikus államrend ellen irányuló szervezkedésnek tartották, kémszervezetnek, amely idegen hatalmaknak, az Egyesült Államoknak, Svájcnak az érdekeit képviseli. Megtagadják a katonai szolgálatot, a „békeharcot”, szabotálják a választásokat és illegálisan Magyarországra érkező anyagokat terjesztenek. Mivel a durva elnyomás nem vezetett eredményre, sőt inkább erősítette a Tanuk elszántságát, ezért „finomabb” módszerekkel akarták elérni a felekezet elsorvasztását. A felekezet belső megosztása, az egymás iránti gyanúkeltés technikája sem volt eredményes. Petrás Éva az Állambiztonsági Levéltár anyagai alapján részletesen ismerteti a róluk kialakult belső vitát, ami érdekes képet ad a rendszer vallással kapcsolatos állásfoglalásáról. A hosszú tárgyalássorozat vége az lett, hogy 1989. június 27-én megtörtént a felekezet állami elismerése. A Jehova Tanúi Egyház törvényesen elismert vallásfelekezet lett. Ez volt az Állami Egyházügyi Hivatal utolsó lezárt ügye,
Fazekas Csaba, körültekintő. kutatások és nagy anyagismeret birtokában írta meg a Tanúk rendszerváltás utáni történetét. A Tanuk a megváltozott politikai körülmények ellenére sem kívántak a közélet porondjára lépni. Őrizték társadalmon kívüli státuszukat. A 90-es években kialakult szekta-vita sem befolyásolta életüket. A könyvnek ez a fejezete pontos képet ad az elmúlt 25 esztendő egyházpolitikai csatározásairól, a különböző kormányok ezzel kapcsolatos politikai döntéseiről. A könyvnek ez az egyik leghasznosabb szakasza. Az új, azóta is nemzetközi szinten vitatott vallásügyi törvény második körében a Jehova Tanúi is bekerültek az egyházak közé, így jogilag egyelőre nem veszélyezteti a létüket semmi.
Fazekas Csaba tanulmánya, elfogulatlan pontossággal, széleskörű nemzetközi kitekintéssel mutatja be a felekezet jelenlegi életét, misszióját. A statisztikai adatok szerint a rendszerváltáskor regisztrált 10 ezer hírnök száma 2015-re mintegy másfélszeresére növekedett. Évente 9-10%-al növekedett az elmúlt években a hírnökök száma. Jelenleg a felekezet létszáma 40 ezerre tehető. A pontos statisztikai adatokat a könyv grafikonjai is szemléltetik. A tanulmány az újabb szociológiai felmérések alapján megvizsgálja a Jehova Tanúinak társadalmi attitűdjét, értékvilágát, a kereszténységen belüli helyzetét. Külön fejezetben foglalkozik a katonai szolgálat megtagadásának ügyével, a vérátömlesztéssel kapcsolatos állásfoglalásukkal és az új bibliafordításukkal. Végül a tanulmányból megismerhetjük az egyház jelenlegi szervezetét, intézményeit, építkezéseit és mindennapi misszióját.
A négy tanulmány egységes képet ad ennek a vallásfelekezetnek múltjáról és jelenéről. Különösen hasznosak az egyes fejezettek végén található mellékletek, melyekből megismerhetjük a történetükre vonatkozó legfontosabb dokumentumokat. A könyv gazdag forrás és irodalom-jegyzéke is a további kutatást segíti. A könyv használhatóságát erősíti a végén található hely- és személynév jegyzék. A könyv módszertanilag és tudományos apparátusában is mintaszerű alkotás.
