Szentháromság templom JÁSZÁROKSZÁLLÁS

A jászárokszállási templomlátogató – akár vendég, akár helybéli – elismerően szól templomunk szépségéről. Többen és szakszerűen írtak már a több mint 250 éves templom történetéről. Jelen kötet a templom imára, elmélyülésre késztető művészi szépségeit tárja elénk, mellyel szeretnénk hálát adni minden elődünknek, aki tehetségével, szorgalmával s – elsősorban – hitével hozzájárult Isten házának felépítéséhez, díszítéséhez, fennmaradásához.

Az építés idején élő több mint négyezer árokszállási hite és nagylelkűsége, az építést vezető plébános, az itt működő ferences (minorita) atyák elszántsága és kapcsolatai, Esterházy Károly püspök bölcsessége, kultúrateremtő, művészetpártoló nagylelkűsége, a mesterek és művészek Isten adta tehetsége kellett ahhoz, hogy ma megcsodáljuk e nagyszerű Isten-hajlékát.

Megköszönve a három testvér, Tóth Béla, Tóth Pál Péter és Tóth Sándor önzetlenségét, valamint Gránitz Miklós művészi munkáját e könyv létrejöttéért, kívánjuk, hogy jelen kötet adjon ösztönzést nagyszerű múltunk megőrzéséhez, erősítse meg Istenbe és az összefogás erejébe vetett hitünket, emlékeztessen arra az alapra, amelyre egykoron is lehetett és most is lehet építeni: Krisztusra és örömhírére.

Kiadás éve:
2022
Információk:
keménytáblás
ISBN:
978 963 556 189 6
6.000 Ft 4.200 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion