Állambölcseleti töredék. Somló Bódog írásai és hátrahagyott jegyzetei egy megírni tervezett Állambölcseletből

Somló Bódog 1919-ben – két évvel a nemzetközi jogelméleti szakirodalomban
igen kedvezően fogadott Juristische Grundlehre megjelenése
után, s felhagyva az ún. prima philosophia kidolgozására irányuló
törekvéseivel – egy állambölcseleti mű megírásába kezdett. Ezzel
nyilvánvalóan a történelem alakulására reagált, s az elmélettörténeti
„örökkévalóságok” szempontjából szeretett volna választ találni kora
politikai kérdéseire. Az államot illetően sem akart sub specie momenti
– a pillanat nézőpontjából – fogalmazni, mert azt gondolta, vagy inkább
azt remélte, hogy amit sub specie aeternitatis – az örökkévalóság
nézőpontjából – mond, az érvényesebb lehet. Elhatározását és tervét
egy csaknem 600 írólapból álló autográf kézirat dokumentálja, melyből
egy elmélettörténeti jellegű mű körvonalai rajzolódnak ki. Tragikus
halála megakadályozta, hogy megvalósítsa elgondolásait. E kötet
– két értékelő tanulmány és számos életrajzi adalék mellett – ezt a
tervezett, de végül is kéziratban maradt Állambölcseletet mutatja be.

Szerző:
Takács Péter (szerk.)
Kiadás éve:
2016
Információk:
Kemánytáblás, 264 oldal
ISBN:
978 963 693 684 6
3.500 Ft 2.450 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion