Törvényhozás és alkotmánybíráskodás a Kárpát-medencében. A parlamentek és alkotmánybíróságok működése és viszonya Magyarországon, Szlovákiában, Romániában és Szerbiában

A kötet közjogi témáján – azaz a törvényhozások és alkotmánybíróságok viszonyán – túlmenően egy nagyszerű koncepció által szervezett konferenciának állít emléket. A könyvből a hazai és a környező országokban magyar bírói taggal működő alkotmánybíróságok és velük kapcsolatban az adott ország parlamentjének munkáját ismerhetjük meg. Az egyes országtanulmányokat valóban autentikus forrásokból, jó szakemberek dolgozták ki, amiket jól kiegészít az érdemi, komparatív szerkesztői előszó.
A tanulmányok nem egyszerűen a hatásköri szabályok és azok értelmezési kérdései nyomán mutatják be a témát, hanem nagyon szerencsésen és izgalmasan újabb jogesetekkel – például az uniós jog és az alkotmányos identitás kapcsolatáról, egyes közjogi méltóságok kinevezéséről szólók – is érzékeltetik: a parlament és annak „bírájának” kapcsolata milyen fejlődésen ment át az elmúlt években-évtizedekben. A „Kárpát-medencei” parlamentek részletes ismertetése pedig gazdag információforrás a parlamenti jog kutatói számára, hiszen sok esetben ezeknek az országoknak a belső jogforrásaihoz nyelvi nehézségek révén bonyolultabb hozzájutni. Ezt a kihívást is maradandó értéket teremtve válaszolja meg a kötet.

Smuk Péter
egyetemi tanár


A Parlamenti Kötetek sorozat új tagja.

Szerző:
Erdős Csaba – Szabó Zsolt (szerk.)
Kiadás éve:
2021
Információk:
kartonált, 222 oldal
ISBN:
978 963 556 080 6

Elérhető e-könyv formátumban is »

3.000 Ft 2.100 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion