Kibertéri műveletek és ellenálló képesség. A kibertéri műveletek egyes állami és jogi kérdései
Tanulmánykötetünk a katonai és katonai nemzetbiztonsági, valamint átfogóbb védelmi-biztonsági mesterségesintelligencia-alkalmazás és kibertéri tevékenységek rendszerszerű kérdéseit áttekintő, A fejlődés fogságában? című 2023-as kötetben megjelent kutatások folytatását foglalja össze. A cím szerinti tárgykört több tudományterület, illetve szakmai szemléletmód felől vizsgálja, abban a meggyőződésben, hogy az ellenálló képesség értékelése és fejlesztése olyan sokrétű látásmódot igényel, ami önmagában a reziliencia fogalmával és annak intézményi-szabályozási megközelítésével nem írható le. Tanulmánykötetünk tematikáját az vezérelte, hogy az információs korszak és társadalom keretei között működő állami és társadalmi rendhez kapcsolódó nemzeti ellenálló képesség kérdését egyes speciális területek megvilágításából is áttekintsük. Fenntartva az előző kötet megközelítését, a témasokszínűség mellett a szerzők is széles körből kerültek kiválasztásra, hiszen véleményünk szerint az oktatás-kutatás, a különféle tudomány- és szakterületek, a védelmi szféra – és azon belül is különféle hivatásrendek – képviselőinek látásmódját szintetizálva léphetünk igazán közelebb a fejlődéshez. A jogi és intézményi fókusz lényegében jelen kötetet is jellemzi, azonban a témák horizontja a komplex biztonság egyes – kutatásunk szempontjából kiemelt – területeire került kiterjesztésre. A kötet igyekszik erősíteni azt a tételt, hogy az ellenálló képesség fejlesztésében nemhogy megfér, de egymásra ható módon kell, hogy megjelenjen mások mellett az ellenálló képesség policy szintű szemlélete, a nem állami kibertéri szereplők kérdésének vizsgálata, a nemzetközi jogi és a büntetőjogi aspektus, az információszerzés és -elemzés aktuális kérdései, vagy épp a kereskedelem, a gazdaság, az ellátórendszerek és a közösségi média ilyen irányú vizsgálata. Bízunk abban, hogy jelen kötet tanulmányai egyenként és összességükben is az olvasóközönség üdvözlésére találnak, és ezzel hozzájárulnak a kapcsolódó szakmai diskurzus mélyítéséhez.
- Szerző:
- Farkas Ádám, Kelemen Roland, Vikman László (szerk.)
- Kiadás éve:
- 2024
- Információk:
- 314 oldal, keménytábla, 168 x 238 mm
- ISBN:
- 978 963 556 541 2