Kettős kivándorlás. Budapest – Berlin – New York (1919–1945)

Ahogy e könyv levéltári anyagának gyűjtése előrehaladt, úgy vált számomra egyre világosabbá, hogy a sok-sok megvizsgált, kisebb-nagyobb irathagyaték mintha egyetlen történetet segítene feltárni. Mintha a szereplők pályaképe egy közös életúttá állt volna össze. Egyre inkább úgy éreztem, hogy nem az egyes egyének személyes történetét, hanem a vizsgált emigránscsoport egészének életrajzát kell megírnom, azaz prozopográfiát.

A kivándorlás fő oka az 1918–1920 közötti időszak egészének katasztrófasorozata volt, azaz az I. világháború elvesztése, az őszirózsás forradalom, a Tanácsköztársaság, az ellenforradalom, a trianoni békeszerződés és a numerus clausus törvény. Kitűnt, hogy a vizsgált korszak magyar emigránsainak túlnyomó része nem közvetlenül ment az Egyesült Államokba: ez a kivándorlási hullám – nyelvi, politikai, társadalmi okoknál fogva – először a német nyelvterületre, azon belül is Németországba vezetett. Az ekkori kivándorlók nagyobbrészt (de nem kizárólag) zsidó származású magyarok voltak, akik a weimari Németországban jó fogadtatásra, rendes megélhetésre, színes kultúrára és virágzó tudományosságra találhattak. Hitler hatalomra kerülése, 1933 után az ott élő zsidó-magyaroknak tovább kellett vándorolniuk, és útjuk közvetve-közvetlenül az Egyesült Államokba vezetett.

A nácizmus előli menekülésre mintegy rávetítette árnyékát a Magyarországról történt korábbi eltávozás. Innen e könyv címe, a kettős kivándorlás gondolata, amely egyre tudatosabban irányította kutatómunkámat.

Az amerikai társadalom általánosságban nem szívesen látta a zsidó-német bevándorlóhullámot, s jellemezően csak a legkiemelkedőbb, s ekként az Egyesült Államoknak leginkább hasznos személyiségek számíthattak befogadásra.

Akik Amerikába igyekeztek, és különösen akik végül bejutottak, számíthattak a nemzetközi szervezetek, az amerikai civil szféra, az alapítványok segítségére. Ezek a bevándorlók azután többnyire eltökélten és sokféle formában szolgálták az Egyesült Államok hadicéljait, a náci Németország és szövetségeseinek legyőzését.

A kiemelkedő emigránsok körül nagyszámú tehetséges szakember mozgott, s az egész emigráció társadalomtörténetének feltárása csak a géniuszok és a dolgosak, a kivételesek és az átlagosak együttes bemutatása révén valósítható meg. Könyvem ezért igyekszik kiemelni és megrajzolni azt a kapcsolati hálót, társastársadalmi rendszert, amely az emigránsokat egymással is összekötötte, és bekapcsolta a befogadó közegbe is.

Szerző:
Frank Tibor
Kiadás éve:
2012
Információk:
Kartonált, 350 oldal
ISBN:
978 963 693 397 5
4.500 Ft 3.150 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion