Britannia vonzásában. Angol–amerikai történelmi tanulmányok I. kötet

Az angolszász országokban folytatott magyar propaganda legfontosabb alakja 1851 után Kossuth Lajos lett. Angliába érkezése után, majd valamivel később az Egyesült Államokban a kor egyik legbefolyásosabb szónokává vált. Magyarországot a modern Európa politikai térképére Kossuth Lajos tette fel.

A két világháború között gróf Bethlen István állt a nem hivatalos angolbarát külpolitikai vonal élén. Az ő tevékenysége és tekintélye tartotta életben azt az anglofil irányt, amely az egyoldalú német orientációt volt hivatva ellensúlyozni egy mind valószínűbbnek látszó német vereség utáni időkre gondolva.

„Angliának” újra sok barátja van Magyarországon, s főként azok, akik ebben az országban ma is a demokratikus intézmények, a parlamentáris rend, a felelős kormányzás, a jobbára befogadó migrációs kultúra, a társadalmi békére való hajlandóság és a nyilvános vita egyik mintaképét látják. A Nagy-Britannia-kép, akárcsak Amerika-képünk, önreflexív, igen gyakran az önbírálat és a szellemi és anyagi hiányérzetek kifejezése. A brit világ és nyelve máig ablak a világra, üzenetet közvetít a szabadság és az emberek közötti megértés, szolidaritás és az értelmes konfliktuskezelés birodalmából.

Frank Tibor
Szerző:
Frank Tibor
Kiadás éve:
2018
Információk:
Keménytábla, 306 oldal
ISBN:
978 963 693 854 3
4.000 Ft 2.800 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion