Állam – párt – történetírás. A Magyar Munkásmozgalmi Intézet – az MSZMP Párttörténeti Intézete (1948–1989)
A hatalmon lévő állampárt az 1940-es évek végén
hozta létre saját történeti intézetét abból a célból,
hogy az kifejezetten saját (a párt) történetét írja
meg, dolgozza fel. Vajon ez speciális, egyedi,
magyar jelenség, vagy a pártállam kezdetétől
annak végéig (1949–1989) tartó intézményesülési
folyamat a környező szovjet típusú országokban
is többé-kevésbé hasonlóan játszódott le?
Mi volt
a szerepe, ha volt, a személyi kontinuitásnak,
kik és hogyan irányították ezt a pártintézményt ?
Milyen, a szélesebb szakmai közönségnek is
szánt művek születtek, s hogyan rezonált rájuk
a történészszakma ? A szerző ezekre a kérdésekre
keresi a választ e munkában.
B. KÁDÁR ZSUZSANNA történész.
1986 és 1989 között a Párttörténeti Intézet
tudományos gyakornoka, 1990 és 2000 között
Budapest Főváros Levéltára főlevéltárosa.
2010 óta a Wesley János Lelkészképző Főiskola
tudományos munkatársa.
Eddig megjelent kötetei:
Elrabolt remények. A magyar szociáldemokrácia
a párt felszámolását követően. Napvilág Kiadó,
Budapest, 2012.
Szertefoszlott remények. Potoczky Mária és
Magyarország, 1956. Kronosz Kiadó – ÁBTL,
Pécs–Budapest, 2016.
- Szerző:
- B. Kádár Zsuzsanna
- Megjelenés dátuma:
- 2021
- Információk:
- kartonált, 136 oldal
- ISBN:
- 978 963 556 054 7