A korszellem hálójában. Az egyetemi önkéntes munkaszolgálat rendszere, működése és nemzetközi beágyazottsága Magyarországon (1935–1944)

A kötet elsőként foglalja össze a két világháború közötti egyetemi önkéntes munkaszolgálat történetét, működését, nemzetközi beágyazottságát. A munkaszolgálat fogalomkörébe vonható rendszerek a korszak Európájának jellegzetes termékei voltak, az első világháborút követő munkanélküliség felszívására, közmunkák ellátására jöttek létre. A náci Németországban államosították, a propaganda szolgálatába állították. Magyarországon – rövid életű kezdeményezések mellett – a fajvédő, de a népiek gondolataival megtermékenyült Turul Szövetség hozta létre az első önkéntes táborokat 1935-ben jobboldali értelmiségi fiatalok számára, amely rövidesen és rendszerszerűen Egyetemi Önkéntes Munkaszolgálat (EÖM) néven állami felügyelet alatt teljesedett ki és működött 1944-ig. Az egyetemi önkéntes munkaszolgálat fontos adalékokkal szolgál nemcsak a korszak ifjúságtörténete, de a kötelező (zsidó) munkaszolgálattal való szoros összefüggései révén a holokausztkutatás, valamint a népi mozgalom iránt érdeklődők számára egyaránt.

Szerző:
Szécsényi András
Kiadás éve:
2016
Információk:
Kartonált, 364 oldal
ISBN:
978 963 693 683 9
3.000 Ft 2.100 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion