Garin doktor

Tíz évvel a Hóvihar viszontagságos kalandjai után találkozunk újból Garin doktorral, aki most egy altaji szanatóriumban kezeli a világ egykori nagy politikusait: Borist, Angelát, Vlagyimirt és még néhányat azok közül, akik évtizedekkel korábban a világot kormányozták.

Járványok és háborúk korában vagyunk, az egykori Oroszország számtalan kis részre szakadt: némelyik egészen kellemes és szupermodern, mások középkorias kegyetlenségekben tobzódnak, és van, ahol a genetikailag módosított emberek, a „kátrányok” uralkodnak. Gyakorta háborúk törnek ki köztük, időnként egy-egy atombombát is ledobnak – de az emberek élik tovább a maguk életét, ahogy tudják.

Az altaji szanatórium idilljét is feldúlja egy háború, és Garin doktornak a pácienseivel együtt menekülnie kell. Szerelme a háborúban elsodródik tőle, a páciensek egy része, köztük Vlagyimir egy barnauli cirkuszban kezd új életet, de Garin rendületlenül folytatja útját. Közben találkozik orosz grófokkal, óriásnővel, kábítószer-kereskedőkkel („vitaminózókkal”), majd hónapokig a „kátrányok” munkatáborában sínylődik, ahol látszólag semmi esélye a túlélésre. Garinnak mindeközben a szerelem ad erőt – mert meg kell találnia az ő Másáját.

Szorokin – most először – szép, már-már szentimentális szerelmes regényt írt, s a bámulatos életmű újabb remekművel gazdagodott.

Vlagyimir Szorokin (1955) az orosz irodalom élő klasszikusa, annak a hetvenes években indult konceptualista (és természetesen underground) művészeti hullámnak ma is rendületlenül aktív képviselője, amely irodalomban, képzőművészetben, filmben, zenében és színházban is maradandó műveket alkotott.

Korai írásai a szovjet rendszer állami kegyetlenségének legradikálisabb kritikáját nyújtották: a szocialista realista irodalmat stilizáló elbeszélései és regényei ekkor többnyire végtelenül szadista, az erőszakot a maga nyerseségében bemutató jelenetekben csúcsosodtak ki. 1990 utáni művei tematikailag, műfajilag és stílusukban is rendkívül változatosak. A Jég-trilógiát, mely egyszerre ezoterikus fantasy és a szovjet múlt feldolgozása, a világ minden jelentősebb nyelvére lefordították; Magyarországon Mundruczó Kornél nagy sikerű színdarabot is rendezett belőle.

Újabb regényeiben Oroszország (és az általunk ismert világ) jövőjét képzeli el – az egyszerre szupermodern és középkoriasan kegyetlen, groteszk világról írt regényeiből és elbeszéléseiből, mint önmagukban is lenyűgöző mozaikdarabkákból, a mai irodalom egyik legkülönösebb disztópiája áll össze.

Szerző:
Szorokin, Vlagyimir
Fordító:
M. Nagy Miklós
Kiadás éve:
2021
Információk:
496 oldal, kartonált
ISBN:
978 963 556 134 6
5.000 Ft 3.500 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion