A fehér négyzet. Novellák

– Aki a feneke tisztaságával henceg – folytatta Bobrova, mint aki meg se hallotta őket –, az csal.
– Úgy bizony, csal! Ide a rozsdás bökőt! – adott igazat neki Bobrov.
– Már hogy miben csal? – érdeklődött Viktor Lvovics.
– Hát abban, hogy minden bizonnyal az ilyen embernek a legpiszkosabb a feneke – mondta Bobrova ügyészi hanghordozással, és mindenkit sorban végigmért kicsi, szürkészöld szemével.
Jevgenyija Leonyidovna megtörölte a száját a szalvétával, és felállt.
– Hát, jó, Lidocska, ti akartátok.
Zajosan félretolta a székét, megfordult, egyetlen mozdulattal felhajtotta kockás gyapjúszoknyáját, melynek zöldes-ezüstös selyembélése volt, letolta a szürke gyapjúbugyogót és a harisnyanadrágot. A harisnyanadrág alatt kicsi, fekete csipkebugyi volt. Jevgenyija Leonyidovna határozottan beléakasztotta a két hüvelykujját, és azt is letolta, hogy csak úgy reccsent. Miközben a derekán tartotta a felhajtott szoknyáját, visszalépett az asztalhoz, és majdhogynem ráülve a tányérjára széles fenekével, megfogta a farpofáit, szétfeszítette őket, és előrehajolt.
– Gyönyörködjetek!

Egy fiatalember egy isten háta mögötti orosz vasút állomáson találkozik egy különös férfivel – talán magával az ördöggel –, aki megosztja vele a Vörös tér alatt rejtőző piramis titkát. A Fehér négyzet című talkshow résztvevői egy újonnan kikísérletezett drogot kapnak, aminek következtében némileg elfajulnak az események. A költőnőt rajongója csak úgy tudná meghódítani, ha képes volna egy olyan verssort idézni a 20. századi orosz költészet nagyjaitól, amelyre az nem tud megfelelni. Egy orosz katona felkeresi hegyi menedékében a csodatévő sztarecet, hogy megkérje, változtassa vissza a kristálycukorrá vált atomtölteteket.
Számos regény után első ízben találkozhat a magyar olvasó Vlagyimir Szorokin novelláival. E hosszabb-rövidebb írások ugyanúgy magukon viselik a jellegzetes szorokini stílusjegyeket, mint a regények, s némelyikük ugyanabban a sosemvolt, de nagyon is valóságos Oroszországban játszódik, amelyet már jól ismerhetünk a szerző más szövegeiből. Valamennyire jellemző az a bravúros könnyedség, amivel a kristálytiszta klasszikus orosz prózaszöveg fokról fokra utat enged az abszurd vagy naturalisztikus motívumoknak és a szerző lenyűgöző látomásainak.
A kötetünkben olvasható válogatás különlegessége, hogy azt maga a szerző állította össze a magyar kiadás számára az elmúlt években írt rövidprózai műveiből.

Vlagyimir Szorokin (1955) a kortárs orosz irodalom meghatározó alakja. Egy Moszkva melletti kisvárosban született, végzettsége szerint mérnök. Eleinte könyveket tervezett és illusztrált, majd a nyolcvanas években íróként az orosz underground jellegzetes alakja lett. Írásai 1989-ig nem jelenhettek meg hazájában, első regényét egy párizsi emigráns kiadó publikálta.
Kezdetben a szexualitást és az erőszakot a maga nyerseségében megjelenítő műveivel keltett feltűnést. Később stílusa valamelyest szelídült, regényeinek világa – a putyini Oroszország valóságától is inspirálva – társadalomkritikai nézőponttal gazdagodott. Mindig fontos számára a klasszikus orosz próza öröksége, amelyet persze előszeretettel és nagy írói bravúrral forgat ki. Az általa elképzelt, a jelen tükreként és a múlt visszatéréseként egyaránt olvasható jövőbeli világo( ka)t iróniával, sok humorral, némi naturalizmussal, s mindig a csakis rá jellemző élőnyelv segítségével jeleníti meg.
Szorokin eddigi tizenkét regénye mellett számos novellát, több drámát, filmforgatókönyvet, sőt operalibrettót írt. Regényeit, köztük A jég-trilógiát (2002–2005) világszerte több mint harminc nyelvre fordították le.

A szerző magyarul is olvasható művei:

Kékháj • Bro útja • A jég • 23 000 • Az opricsnyik egy napja • Cukor-Kreml • Hóvihar • Tellúria • Manaraga