Az erős város

A történelmi és a pszichológiai regényt sajátosan ötvöző trilógia második része ott folytatja a történetet, ahol az első rész, A zarándokút abbahagyta. Az Úr 1098. esztendejében járunk. Június elején a keresztes hadak bevették az Orontész-parti Antiokheiát, melynél fényesebb és biztosabban erődített város talán csak Konstantinápoly. A győzelemben kulcsszerepet játszott Dieter, az alacsony sorból származó, bibliofil lovag: ő jutott be elsőként a várba, és ő nyitott kaput az egyik főúr seregének. A gond csak az, hogy ez a főúr nem az ő hűbérura, viszont ennek az úrnak a kezében van a Dieter által szeretett hölgy házassági engedélye. A lovag a becsületet, sőt több katonája, barátja életét adta a hölgyért és a városért cserébe. Ráadásul most már attól is állandóan félnie kellene, éppen nem vadászik-e rá valamelyik ellensége.

Ahogy bonyolódik a hadi helyzet a várban – két tűz közé szorulnak a keresztény hadak, a fellegvárból támadják őket az eredeti várvédők, kívülről pedig a hitetlenek másik serege keríti be a várost –, úgy bonyolódnak az intrikák a nyugati főurak közt. Alexiosz császár és a tafúrok királya is beszáll a játékba, és Dieter ismét titkos üzletek, zsarolások közt találja magát.

A városban izzó hőség, harc, éhség, kövek, titokzatos vasdarabok, nyílvesszők és régi történetek – belül a démonok. Hol itt az "erős város"? És hol van Isten? Van ugyan egy ház, benne a szeretett nő, bor, hűvös, kéziratok, nyugalom, de mindez csak ajándék. Egy kis ráadás idő a vég előtt. Ebben a helyzetben a főhősben meglévő kettősség, a költőien látó, a bibliai mondatokat saját gondolkodásába építő tollforgató és a hazug-szép szavakat gyűlölő, ádáz kardforgató kettőssége mintha egyre mélyebbre vezetne. Nincs királyi út, ami Jeruzsálembe visz. Vagy épp ez lenne az? Az uralkodó útja, az uralkodóé, akinek maga a nap a védelmezője.

"Az ólomüvegen át beözönlő fény árnyékokat vet a padlóra. Ezek összegyűlnek és szertefoszlanak és gályákként suhannak a lazúrkék kövön. Így látjuk a világot. A ragyogást sötétségként, a menekülést pusztulásként.
Könnyűség. Ha Isten országa egyszer eljő, az lesz majd ilyen. Akkor nem lesz majd acélfal, sem pajzsok nyomása. Hanem könnyűség, feltámadó lelkek, az éledők üreges csontjai, a holtak könnyű léptű tánca. Mert csak egy-egy fuvallat minden emberfia, fuvallat és tollpihe az igazság és hamisság mérlegének serpenyőiben."

Tiit Aleksejev (1968) észt író végzettségét tekintve középkortörténész, tanított a Tartui Egyetemen, valamint dolgozott diplomataként. Eddig megjelent három regénye mellett írt novellákat, színdarabokat és filmforgatókönyveket is. A zarándokút-trilógia megírásához tíz évig gyűjtött anyagot, és bejárta az első keresztes hadjárat csatáinak helyszíneit. A trilógia első kötetéért 2010-ben elnyerte az Európai Unió irodalmi díját.

Szerző:

Aleksejev, Tiit

Fordító:

Lengyel Tóth Krisztina

Kiadás éve:

2016

Információk:

Kartonált, 220 oldal

ISBN:

978 963 693 670 9