68 forró nyara

Mi köt össze egy kommunistát, egy zsidó lányt és egy evangélikus lelkészt? Az 1968. augusztus 20-ról 21-re virradó forró nyári éjszaka, amikor öt hadsereg harckocsijai támadják meg a tavasszal az „emberarcú szocializmus” kísérletébe fogott Csehszlovákiát. Néhány órán át nyitva marad az ausztriai határ, Bécs mindössze egyórás utazással elérhető. Mindenkinek választania kell: távozik vagy marad? Menekül az erőszak elől, vagy ellenáll az elnyomónak? Hőseink és családtagjaik estétől reggelig döntik el, hová menjenek. A könyv Bécsen, Londonon és Haifán keresztül New Yorkba és Chicagóba, végül Torontóba viszi az olvasót, és még tovább, az északi sarkkörön át az ottani őslakosokig. Emellett láthatjuk azok életét is, akik Csehszlovákiában maradtak. Valódi történetek alapján íródott, katartikus hatású regény.

A könyvből készült színdarabot a kiindulópontul szolgáló történelmi események 50. évfordulóján, 2018 nyarán mutatták be Pozsonyban.

A 68 forró nyara 2014-ben arab, majd francia (2018) és litván (2020) fordításban, ezt követően az Egyesült Államokban (2021) és Albániában (2022) is megjelent.

 

Viliam Klimáček (1958, Pozsony) drámaíró, költő, prózaíró, rendező, forgatókönyvíró, gyermek- és ifjúsági könyvek szerzője. 1988-ban debütált a Fülig érő fülek című versgyűjteménnyel. Műveiben avantgárd nyelvi eszközöket, gyermek- és diákszlenget, szójátékokat használ, parodizálva a könyv hagyományos rekvizitumait (mottó, utószó stb.), különböző irodalmi motívumokat és bibliai mítoszokat.

A pozsonyi GUnaGU színház társalapítója, rendezője, forgatókönyvírója és színésze, az egyik legtöbbet játszott szlovák drámaíró. Jelenleg a televízió számára dolgozik, és filmeket készít. 17 prózakötete, 4 verseskötete és 1 gyermekkönyve jelent meg szlovákul és fordításban. Drámai műveit önállóan vagy gyűjteményes formában 33 kötetben publikálta.

Több mint 40 darabjáért 7 Alfred Radok-díjat nyert el. Noha k nohe című könyvével az IBBY Nemzetközi Díját, a Námestie kosmonautov című regénnyel a Novel 2006 versenyt nyerte meg. 2007-ben az AOSS-díjjal tüntették ki.

A 68 forró nyara az első magyar nyelven olvasható regénye.

Szerző:
Klimáček, Viliam
Fordító:
Jakabffy Imre
Megjelenés dátuma:
2023
Információk:
328 oldal, kartonált, 135 x 215 mm
ISBN:
978 963 556 465 1
5.000 Ft 3.500 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion