Tanulmányok nemzetközi magánjogról és nemzetközi választottbíráskodásról
Az előszóból:
A jelen kötet az utóbbi huszonöt év írásaiból ad válogatást, a legrégebbi tanulmány
1995-ben jelent meg, miután a szerző a párizsi Nemzetközi Kereskedelmi
Kamara melletti Nemzetközi Választottbíróságon töltötte gyakorlati
idejét, a tanulmányt az ott nyert tapasztalatok ihlették. Egy új világ nyílt meg
Párizsban a szerző előtt, a nemzetközi választottbíráskodás centrumában, a
nemzetközi kereskedelmi jog, a nemzetközi magánjog és a nemzetközi választottbíráskodás
mindennapjainak csodás univerzuma, amely mind a mai
napig meghatározza jogszemléletét.
Az évek során az ügyvédi, majd választottbírói
gyakorlat közvetlen tapasztalatokból gazdagította az ismereteket,
majd 2006-ban a Humbold ösztöndíj révén a kölni Nemzetközi Magánjogi
Intézetében töltött egy év kivételes alkalmat adott arra a szerzőnek, hogy a
tudomány mentén elmélyítse érdeklődését. 2015-ben indult a nemzetközi magánjogi
törvény kodifikációja, amely újabb kihívást jelentett, a dologi jog és
az értékpapírjog kollíziós szabályaiban kellett alaposan elmélyedni és az új
normákra javaslatot tenni, amelyek a 2017-ben elfogadott új törvény végső
szabályainak megfogalmazásához járultak hozzá. Az eltelt évek gyakornoki,
ügyvédi, választottbírói, kodifikátori és kutatói tapasztalatai csiszolták a jelen
kötet tizenöt írását, melyet a nemzetközi magánjog és a nemzetközi választottbíráskodás
iránt érdeklődöknek ajánlunk.
Az írásokban csak kisebb hibákat
korrigáltunk, de nem aktualizáltuk és nem hatályosítottuk őket, így tartalmuk
és hivatkozásaik megjelenésük idejéhez kötődnek, ezért sok esetben már jogtörténeti
zárványnak tekinthetők, kérjük a tisztelt Olvasót, hogy erre figyelemmel
olvassa és értékelje a szövegeket.
- Szerző:
- Csehi Zoltán
- Megjelenés dátuma:
- 2021
- Információk:
- kartonált, 416 oldal
- ISBN:
- 978 963 556 079 0