Kedves Vásárlóink!

Felhívjuk figyelmüket, hogy július 7. és 11. között, leltározás miatt a rendelések feldolgozása korlátozottan fog zajlani, a személyes átvétel pedig szűkített nyitvatartás szerint lesz lehetséges (kedden 9.00–14.00, csütörtökön 10.00–15.00 között).

Megértésüket köszönjük!

Klasszikus iszlám jog. Egy jogi kultúra természetrajza

Az iszlám jog korunk egyik meghatározó jogi kultúrája, mely átfogja a hívő mindennapjait, vallási és jogi cselekményeit egyaránt. E jogi kultúra egyidős magával az iszlám vallással, bizonyos elemei még korábbi történeti időre nyúlnak vissza.

Allah kinyilatkoztatásaira és prófétájának, Mohamednek személyes példájára alapozva a muszlim jogtudósok a próféta halálát követően azonnal hozzá kezdtek az iszlám jog rendszerének kiépítéséhez. Gyorsan szárba szökkenő jogi iskolák, élénk jogtudományi diskurzus, pezsgő szellemi élet és szerteágazó jogi pluralizmus jellemezte ezért e korszakot. Mivel az iszlám jog elválaszthatatlanul összefonódik a teológiával és a filozófiával, a tételes jog mellett hamar virágzásnak indult a maga nemében páratlan iszlám jogelmélet tudománya is. A közös gondolkodás eredményeképpen kikristályosodott, igen kifinomult módszertan biztosította a jogtudomány magas színvonalát, miközben továbbra is teret adott a kölcsönösen elfogadott doktrínák továbbhagyományozásának.

Jelen könyv e vibráló szellemi életet követi nyomon a kialakulás korszakától a klasszikus kor végéig. Többről van azonban szó, mint jogtörténetről: a jogtudósok belső világa, érvelésük körmönfontsága éppúgy megjelenik az Olvasó szeme előtt, mint az egyes jogintézmények részletei és a jogi oktatás évszázadokon átnyúló hagyománya.

A könyv függelékében külön fejezet mutatja be a legkiválóbb jogtudósok életét és munkásságát, a szintén a függelékben található arab-magyar jogi terminusok szótára pedig a részletekben való eligazodást segíti elő.

Szerző:
Jany János
Megjelenés dátuma:
2021
Információk:
keményfedél, 522 oldal
ISBN:
978 963 556 109 4
6.000 Ft 4.200 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion