Annak, hogy tud-e valaki, a tanítani tudás a jele. Tanítványok írásai a 65 éves Takács Péter tiszteletére
Jelen kötetbe a 65. születésnapját ünneplő, magas ívű karrierje
csúcsára elérkezett magyar jogtudós, Takács Péter tanítványainak
írásait válogattuk össze. Sokunk számára az ünnepelt személye
volt egykor a jogászi hivatás és szűkebben az egyetemi
oktatói-kutatói pálya melletti döntés végső oka. Olyan magatartásmintákat
tanulhattunk tőle, amelyeket tudósként és oktatóként,
több-kevesebb sikerrel azóta is igyekszünk követni.
Az itt közölt tizenegy tanulmány javarészt az ünnepeltet máig
foglalkoztató problémákra koncentrál. A műben elmélettörténeti
és a módszertani problémákról, a jog gyakorlatának és
intézményeinek a retorikával és a művészettel határos kérdéseiről
készített értekezésekkel találkozhat az érdeklődő olvasó.
A szerzők továbbá górcső alá veszik a jog- és politikaelmélet
tartalmi és a közjoggal körülölelt területeit is. E teoretikus határmezsgyék
szolgálnak gazdag táptalajául a jogállamiságról,
az alkotmányosságról, az emberi jogokról és az igazságosságról
folytatott gyakorlati diskurzusainknak.
- Szerző:
- Cserne Péter, Jakab András, Paksy Máté, Szerletics Antal, Tattay Szilárd (szerk.)
- Megjelenés dátuma:
- 2020
- Információk:
- keménytáblás, 232 oldal, B5 méret
- ISBN:
- 978 963 556 048 6