A családtámogatások negyed százada
A családok támogatására és védelmére irányuló, azzal bármilyen összefüggésben álló közigazgatási tevékenység és az erre vonatkozó közigazgatási jogi szabályozás közvetlen, tételesen megalapozott alkotmányos háttérrel rendelkezik, arra épül. Egy ezzel a témával foglalkozó közigazgatási jogi szakmunka közreadása, amely egyébként az elsők között vizsgálta átfogóan a családok állami támogatásának területét, kiemelkedő jelentőségű esemény. E kötet témájának indokoltsága és aktualitása az alkotmányossági összefüggések miatt nehezen kérdőjelezhető meg, de az, hogy a pénzbeli családtámogatások kérdése minden kormányciklus alatt kiemelt jelentőséggel bírt, ugyancsak tény; azonban e témakör tudományos vizsgálata kiváltképp aktuális Magyarország és általában Európa demográfiai helyzetére való tekintettel. Hiánypótló és újszerű e munka abban, hogy a családtámogatás egyik szegmensét, a pénzbeli ellátásokat a közigazgatás-tudomány oldaláról világítja meg, analizálja és értékeli, ugyanakkor több tudományterület eredményeit is felhasználja, a Szerzőt jellemző közérthető és olvasmányos stílusban, aprólékos tudományos igényességgel. A kötetet jó szívvel ajánlom a tudományos kutatók és a gyakorlati szakemberek figyelmébe egyaránt, akik eligazodást keresnek a családtámogatási ellátások történeti hátterének, folyamatosan változó elemeinek és szabályozásának útvesztőiben.
Prof. Dr. Patyi András tanszékvezető egyetemi tanár
Dr. Kristó Katalin a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi
és Nemzetközi Tanulmányok Karán működő Lőrincz
Lajos Közigazgatási Jogi Tanszék egyetemi docense. A Budapesti
Corvinus Egyetem Közigazgatás- tudományi Karán 2009-ben
okleveles közigazgatási szakértőként kiváló minősítéssel végzett,
doktori fokozatát summa cum laude minősítéssel a Nemzeti
Közszolgálati Egyetemen 2015-ben nyerte el közigazgatás-tudományok
tudományágban. Egyetemi oktatói pályáját 2009-ben kezdte meg.
Kiterjedt oktatói portfoliója mellett sokrétű igazgatási és vezetői tapasztalattal
rendelkezik, képzésfejlesztési és kutatásszervezési területen egyaránt. Tudományos
érdeklődésének középpontjában a közigazgatási jog különös része, elsősorban
a humán közszolgáltatások igazgatása áll; számos publikáció: egyetemi
tankönyvek, könyvfejezetek, szakmai folyóiratokban és konferenciakiadványokban
megjelent magyar és angol nyelvű tanulmányok szerzője.
- Szerző:
- Kristó Katalin
- Megjelenés dátuma:
- 2022
- Információk:
- kartonált, 382 oldal
- ISBN:
- 978 963 556 225 1