Lehet másképp. Szécsényi Ferenc operatőr

Hannibál tanár úr, Édes Anna, Elveszett paradicsom, Hideg napok, Az életbe táncoltatott leány, Hogy szaladnak a fák… – a magyar filmművészet kiemelkedő alkotásai, amelyek hatása igen nagy részben az operatőr: Szécsényi Ferenc egyedi látásmódján, fölényes mesterségbeli tudásán és művészi megjelenítő erején alapszik. Érzékeny kameráját mindig a lényegre irányítva, sallangmentesen is erőteljes képeivel, kimunkált fényhangulataival szolgálta és tette emlékezetessé azokat a filmeket, melyek rendezőinek érdemi alkotótársa volt. Nem véletlenül tartják a fekete- fehér filmezés legkiemelkedőbb hazai mesterének, hiszen például a Kovács András rendezte Hideg napokban szinte grafikára emlékeztetően kontrasztos képi világot teremtett, de hogy színes filmben is eredeti látványunivezumot tudott alkotni, arra vall – egyebek közt – Az életbe táncoltatott leány.
E könyvben korántsem szokványos életútjáról vall, amelyen haladva egy sármelléki kis falu paraszti világából emelkedett ki, és jutott el egészen a képalkotó művészet csúcsaiig. Ebben azonban nem a becsvágy sarkallta, hanem mindenekelőtt az önmagával szembeni igényesség, a megújulni és továbblépni akarás állandó belső kényszere.
Családi és emberi kapcsolatait, szakmai életének stációit, fontos találkozásait magával ragadóan idézi fel, embersége és mesélőkedve mögött azonban kitapintható egy – azóta nagyot változott – szakma története és más művészegyéniségek munkamódszere is. Utóbbi rétegek feltárását és tudatosítását gazdag jegyzetanyag, a személyes élmények és a filmek megidézését pedig beszédes fényképek segítik ebben a kötetben.

Kapcsolódó bejegyzések:

Beleolvasó »

Szerző:
Duló Károly (szerk.)
Kiadás éve:
2017
Információk:
Keménytábla, 120 oldal
ISBN:
978 963 693 653 2
2.500 Ft 1.750 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion