A szombathelyi egyházmegye története Grősz József egyházkormányzása idején (1936–1944)

A könyv a szombathelyi egyházmegye eddig ismeretlen 20. századi fejezetét tárgyalja, amikor az élén Grősz József állt – 1936-tól 1939-ig apostoli adminisztrátorként, 1939-től 1943-ig megyéspüspökként, 1943-tól 1944-ig pedig ismét apostoli adminisztrátorként –, folytatva a Géfin Gyula paptörténész által szerkesztett és 1929 és 1935 között kiadott három kötetes A szombathelyi egyházmegye történetét. Jelentősége kettős. Egyrészt Vanyó Tihamér szempontjait alapul véve és a vizsgált kor sajátosságaihoz igazítva egy mintaszerű egyházmegye történetet kínál. Sorra veszi a főpásztor kinevezéseinek hátterét, az egyházmegye igazgatását, a papság feladatait, szerzetesek szerepét, a katolikus oktatást, a világiak apostolkodását és a lelkiségi mozgalmakat. Másrészt a Mindszenty távollétében három alkalommal a püspöki kar élén álló Grősz József egyházi karrierjének egy korábbi fejezetébe enged betekintést, felvázolva egyházkormányzati elveit.

A szerző rendkívül széles forrásbázisra építette művét: 13 levéltár és 1 kézirattár anyagát használta, köztük jelentős számban vatikáni levéltári dokumentumokat. A kötethez függelék – forrásközlés, térképek, táblázatok –, négy egész oldalas fénykép, valamint jegyzetekkel ellátott, hosszabb angol nyelvű összefoglaló tartozik. Mindazok, akik az egyházmegye története iránt érdeklődnek vagy a Szentszék és Magyarország kapcsolatához keresnek adalékot, haszonnal forgathatják.

Szerző:
Tóth Krisztina
Kiadás éve:
2015
Információk:
Kartonált, 326 oldal
ISBN:
978 963 308 248 5
4.000 Ft 2.800 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion