Felhívjuk Kedves Megrendelőink figyelmét, hogy az Ünnepi könyvheti kitelepülés miatt, június 5–11. között a rendelések feldolgozása és könyvek személyes átvétele szünetel.
Megértésüket köszönjük!
Thomas Kuhn (1922–1996) vitathatatlanul minden idők legtöbbek által olvasott, legnagyobb hatású tudományfilozófusa volt. A tudományos forradalmak szerkezete című 1962-ben megjelent munkája vagy huszonöt nyelven, milliós példányszámban kelt el, s máig a tíz legtöbbet idézett könyv egyike. Könyve azonban nemcsak filozófiai bestseller, de alapvetően megváltoztatta a tudomány természetéről kialakult felfogást is. Kuhn történetileg alakuló, dinamikus képződményként jelenítette meg a tudományos tudást, a tudományfilozófia figyelmét a változásra (a tudományos forradalmakra) és a tudomány fejlődésének valóságos folyamataira irányította, az elméletek megalkotását és értékelését társadalmilag rögzített minták, standardok és kritériumok által orientált tevékenységként láttatta. Individuális kutatók helyett a tudományos közösségeket tekintette a tudomány művelőinek, s ebben kereste a tudomány évszázadok óta tartó sikerének titkát. Életműve körül a mai napig a rajongástól a lesajnáláson át a gyűlöletig váltakozó indulatok kavarognak. Mi is a tudományos tudás: az ideális módszertani és ismeretelméleti szabályok által hatékonnyá tett univerzális és időtlen ész legmagasabb rendű, kortól, társadalomtól független, megnyilvánulása – vagy pusztán az intellektuális hagyományok egyike, politikai játszmák színtere, érdekek harcának eredője? Ez a könyv két korszak határán állóként mutatja be Thomas Kuhnt, olyan filozófusként, aki döntő módon járult hozzá a tudományról alkotott elképzeléseink átalakításához.
A sütik segítenek élvezni a weboldalakat! Hogy élvezetes és személyre szabott legyen a böngészési élmény, sütiket (cookie-kat) használunk. Részletesebb tájékoztatást erről az adatkezelési tájékoztatónkban Kérjük jelezze, hogy szeretne böngészni!