Angolok a Bakonyban. Az Institute of Sociology 1937-es dudari falukutatásának története és dokumentumai

A két világháború közötti szociográfia történetében valószínűleg kevés a fehér folt. Kevés a leíró társadalomkutatás művelésének olyan jelentős területe, művelőinek olyan – évtizedek múltán is jelentőséggel bíró – irányzata, kutatói egyénisége és/vagy csoportja, amely teljességgel ismeretlen lenne. Az 1937-ben angol-német-magyar együttműködéssel folyt dudari falukutatásról is tudunk. Csak azt nem tudtuk, hogy mi történt ezzel az adatfelvétellel a külföldi partnerek térfelén. Végül is lett-e – s ha lett, mi lett – az eredménye ott ennek a kutatásnak? Lencsés Gyula erre a magyar szociográfia történetében fehér foltnak számító ismeretterületre, a dudari kutatás dokumentációjára lelt rá angliai útján, és azt teljes egészében be is hozta Magyarországra. Lefotózta, digitalizálta a hatalmas terjedelmű anyagot, és kilenc helyről begyűjtötte hozzá a témához kapcsolódó dokumentumokat. A szerencsés kutatói csillagzat alatt megtett tanulmányút hozama ez a kötet: ennek a kor- és tudománytörténeti dokumentumként is értékes anyagnak a válogatott és szerkesztett közlése, melyet kiegészít a dudari terepmunka történetét, módszertanát és utóéletét bemutató részletes bevezető tanulmány.

Saád József

Lukács Csaba írása a könyvről a hang.hu oldalon olvasható. (Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/12. számában jelent meg, március 19-én.)

Szűcs Norbert recenziója a könyvről a Veritatis Imago folyóiratban olvasható.

Szerző:
Lencsés Gyula
Kiadás éve:
2019
Információk:
keménytáblás, 684 oldal
ISBN:
978 963 693 618 1

NEM RENDELHETŐ

Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion