Múzsák ellenfényben A régi görög újzene: vázakép, popkultúra, politika
A régi görög költészet „múzsai” mesterség: musiké, zene. A költői képzelet a szöveget, a ritmust és a dallamot együtt teremtette meg, sokáig nem létezett ritmizált versszöveg dallam nélkül. Amikor Athénben, a Kr. e. 5. század vége felé a költészet a zenei kifejezés új eszközeit hódította meg magának, az arisztokrata elit felháborodva rontott rá az újító muzsikus-költőkre. A régi, „múzsai” rend felforgatásával az állam rendjét is veszélybe sodorják, méltatlankodott Platón. Nem elég, hogy felszabadítják a zenét a nyelv elsőbbsége alól, még a harmóniát is a szöveg, a logos elébe merészelik helyezni. A közönség persze mindeközben ünnepelte az újítókat. Szövegek sora tanúskodik arról, mennyire éles vita folyt Athénben az új zenéről: milyen a jó és milyen a rossz zene, milyen hatással van az ifjúság nevelésére, mely hangszereket lenne üdvös mellőzni, és így tovább.
A könyv, miután megismerteti az olvasót a zenepolitikai vita hátterével, kialakulásának okaival, jeles alkotóival és az új zenei stílus jegyeivel, arra vállalkozik, hogy öt fejezetben bemutassa, miként jelenik meg mindez a vázaképeken. Hogyan képes a festõ a vizuális humor eszközeivel felidézni a kortárs komédia színpadára vitt zenepolitikát? Egy komédiakarakterré vált újító muzsikus hogyan és miért bukkant fel száz évvel késõbb Dél-Itáliában? Milyen változáson ment át a zenei vita hatására egyrészt azoknak a régi mítoszoknak az ábrázolása, melyek az istenekkel zenei versenyre kelõ híres muzsikusokról szólnak, másrészt a görög ünnepek zenei versenyeinek igen nagy múltra visszatekintõ ikonográfiája?
Kárpáti András kötete, amely, amennyire ma lehetséges, a váza ókori vásárlója szemével láttatja a képeket, az elsõ magyar nyelvû mû a késõbbi korokból ismerõs zenei-politikai csatározások klasszikus kori görög elõképérõl.
- Szerző:
- Kárpáti András
- Kiadás éve:
- 2014
- Információk:
- Kartonált, 296 oldal
- ISBN:
- 978 963 693 557 3