A tökéletes autokrácia tündöklése és bukása

A magyar társadalom súlyos válságba került a 2020-as években, amelynek előzményei a 2010-es fordulatra mennek vissza, amikor a Fidesz kétharmados többséget szerzett a választásokon, és ezzel megkezdődött az autokrácia kialakulása. A további választásokon elért kétharmados többség jogilag lehetővé tette a magyar társadalom teljes átalakítását, így jött létre több lépésben a tökéletes autokrácia, amelyben a hatalmi elit a társadalom minden szféráját kontrollálja. Az új tagállamokban mindenütt hasonló folyamat zajlott le, de csak részleges autokráciák jöttek létre, amelyekben a hatalmi elit csak a társadalmi szférák egyes részeire tudta kiterjeszteni a kontrollját, ezért a hatalommegosztás még többé-kevésbé működik és a választások még nyitottak, és adva van a kormányváltás lehetősége. Magyarországon viszont létrejött az Orbán-rezsim, amit a könyv Orbán sivatagnak nevez, mert a hatalomra jutott kleptokrácia minden szférát elsivatagosított, az összeomlás határára sodorta a közoktatást és a közegészségügyet, s velük az egész közszolgáltatási rendszert. Ezzel súlyos konfliktusba sodródott az Európai Unióval, és 2022 decemberétől az uniós transzferek felfüggesztésével megindult Magyarország ellen a jogállamiság helyreállítását célzó uniós eljárás. A könyv a nyitott történelem, a Visszatérés Európába törekvés felvázolásával zárul. Ez a könyv a Progress könyvek sorozatának 23. kötete.

 

Ágh Attila politológus, akadémiai doktor és professor emeritus. Az ELTE Bölcsészkarán elvégezte a filozófia–történelem szakot, és utána uniós diplomát is szerzett Nancyban. Tanított az ELTE Bölcsészettudományi Karán, megalapította és vezette a Politikatudományi Tanszéket a Közgazdasági Egyetemen, és visiting professor volt egy tucatnyi egyetemen Los Angelestől Delhin át Bécsig. Egy-egy ciklusra a Central European Political Science Association (CEPSA) és az MTA Politikatudományi Bizottsága elnöke volt. Széles nemzetközi publikációs tevékenységet folytatott, főleg angolul. Több könyve jelent meg angolul – legutóbb Declining Democracy in East-Central Europe (2019) és Awaking Europe in the Triple Global Crisis (2021) címen – és több tucat tanulmánya, magyarul pedig számos könyve és ugyancsak többtucatnyi tanulmánya. Fő kutatási területe a magyar fejlődés és az EU helyzete a globális világrendben.

Szerző:
Ágh Attila
Kiadás éve:
2023
Információk:
224 oldal, kartonált, 125 x 195 mm
ISBN:
978 963 556 435 4

NEM RENDELHETŐ

Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion

Továbbiak a sorozatból

További könyvek a szerzőtől