Az Ezüst tó. Kurt Weill és elfeledett operája
Németország, 1933. Hitler hatalomra jutása után
a Weimari Köztársaság utolsó szabad színházi
eseménye Kurt Weill Ezüst tó című színészoperájának
a bemutatója volt. Ezzel a művel intett búcsút a 20-as
évek sokszínűen gazdag színházi világa és adta át helyét a náci diktatúra gyűlöletgépezetének. A darabot
szinte azonnal betiltják, a Koldusopera igen népszerű szerzője, Kurt Weill pedig menekülésre kényszerül.
Amerikában telepedik le, szülőhazájába soha többet
nem tér vissza, és a régi keserédes emlékekkel együtt
az Ezüst tó is feledésbe merül. Csak hosszú évekkel a
szerző halála után bukkan fel itt-ott nagy ritkán Európa színpadain, de mindmáig ez a mű számít Weill legkevésbé ismert darabjának.
Borbély T. András
könyve az első a világon, amely mélyrehatóan foglalkozik ezzel a színészoperával és keletkezésének
történetével. E kiadvány részeként az Ezüst tó most
először magyar nyelven is olvasható.
Borbély T. András budapesti születésű, Németországban
élő zenetudós-dramaturg, a
Müncheni Ludwig-Maximilians-Egyetem Zenetudományi
Intézetének doktorandusza.
Szakterülete a 20-as, 30-as évek német zenés
színháza, valamint e korszak alkotásainak zenei
dramaturgiája. Egy kutatás során került
látószögébe az Ezüst tó, melyet műfaji besorolásként
leginkább színészoperának lehet nevezni.
Felkereste az ősbemutató három helyszínét,
Magdeburgot, Erfurtot és Lipcsét, ahol
a levéltárak, könyvtárak és archívumok mélyéről,
a poros akták és kifakult plakátok közül
előbányászta ennek a két korszak határán született műnek a megmaradt emlékeit. Ennek a
kutatásnak az eredményét tartja kezében az
olvasó, mellyel a szerző elsődlegesen a történelem-,
a színház- és zenekedvelő közönséget
szeretné megszólítani.
- Szerző:
- Borbély T. András
- Kiadás éve:
- 2022
- Információk:
- keménytáblás, 296 oldal
- ISBN:
- 978 963 556 170 4