Nemzeti kommunizmus és Magyarország
A nemzeteket ért nem is egy katasztrófa – utólag
visszatekintve – későbbi látványos újjászületésük
legnagyobb esélyének bizonyult. Kétségtelen,
hogy ama becstelenség és indokolatlanul brutális
eljárás mellett, ahogyan a szovjet-orosz kormány a
látszólag diadalmas felkelést szörnyű kudarccá változtatta
– a maga végzetes és szívszorító következményeivel
–, ugyanez a kormány öntudatlanul is
nagy szolgálatot tett Magyarországnak azzal, hogy
ez utóbbi rövidéletű demokratikus közéletének a
szellemét, mentális klímáját megszilárdította és
tartóssá tette. … A magyarokat a felkelés »mézeshete« alatt általuk megközelített nemzeti egység
tapasztalata, majd a saját és nemzetük szabadságát
ismét könyörtelenül szétzúzó közös ellenség iránti
halálos megvetés és bősz harag …a társadalmi integráltságnak
és a nemzet politikai egységének
olyan fokába cementezte össze, amilyet újabb kori
történelmük során soha nem értek el.
Kovrig Béla
A jelen kötet alapjául szolgáló kutatást Kovrig Béla 1957-ben kezdte, eredményeit
először 1958-ban a milwaukee-i Marquette Universityn, a nemzeti
kommunizmusokról szóló konferencián ismertette, és egészen 1962-ben bekövetkezett
haláláig folytatta. A kötet anyaga azonban a szerző halála után
és főként annak következtében eddig sohasem látott napvilágot. A kézirat a
Marquette University szláv intézete belső kiadványaként lapult évtizedekig
az egyetem könyvtárában és Kovrig Béla ugyanott található hagyatékában.
Pedig Kovrig munkája a magyar tudománytörténetben is egyedülálló vállalkozás,
amely egyként tanúskodik az emigráns magyar tudós szakmai és
hazafiúi elkötelezettségéről. Hiszen Kovrig azt tette, amiről úgy gondolta,
hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc bukása után saját helyzetében
tennie kell: már 1957-ben kérdőívet szerkesztett, és különböző helyeken
pályázott, hogy a magyar menekültek között elkezdhesse terepmunkáját…
Részlet a kötet bevezető tanulmányából
A kiadványt az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta.
Kapcsolódó kritikák:
Howard Jacobson: Zs »
- Szerző:
- Kovrig Béla
- Fordító:
- Berényi Gábor, Huppert Anna, Jakabffy Imre
- Megjelenés dátuma:
- 2016
- Információk:
- Keménytáblás, 328 oldal
- ISBN:
- 978 963 693 722 5