Megforgatott világ. Gyerekkor 1949 előtt és után

Egy kétnapos találkozón elhangzott beszélgetés írott változatát nyújtjuk át az olvasónak.

A beszélgetőtársak köre véletlenszerűen alakult ki, az egykori gyerekek közül csak néhányan vállalkoztunk arra, hogy elmondjuk és közzé is tegyük az emlékeinket. A szülők a Rajk-per és mellékperei, a szociáldemokraták elleni perek, a cionista–ÁVH-per áldozatai, foglyai voltak 1949 és 1956 között.

Arról beszélgettünk, amiről eddig hallgattunk: mi történt a gyerekekkel, a csonka családokkal, miközben a szülőket kivégezték, bebörtönözték, halálra kínozták, agyonverték, meghurcolták, internálták, kitelepítették, megalázták.

Minden történet új volt, és mégis minden apró részlet ismerős. Megszakítottuk a több évtizedes csendet – hiszen az áldozatok nem beszélhettek, a meghurcolt szülők hallgattak, a gyerekek többsége nem kérdezett.

A találkozón megpróbáltuk fölidézni emlékeinket, egykori érzelmeinket. Így emlékszünk – ahogy ebben a kötetben olvasható. A gyerekkori emlékekben tükröződött a szülők sorsa is. De ahogy nem vagyunk felelősek szüleink tetteiért, úgy ítélkezni sem ítélkeztünk felettük.

A kötetet szüleink emlékének, gyerekeinknek, unokáinknak és a következő nemzedékeknek ajánljuk. Hogy ne tűnjön el nyomtalanul, amit átéltünk.

 

A Gondolat Kiadó gondozásában 2024.  I. negyedévében jelenik meg a Szalai Anna által szerkesztett Megforgatott világ című, a Rajk-perben és mellékpereiben érintett személyek gyermekeinek visszaemlékezéseit felidéző kötet. A kiadvány tervezett bolti ára 5000 forint lesz. Előrendelés esetén Ön a 30%-os kedvezménnyel, 3500 forintért juthat hozzá e kiadványhoz. Kérjük, előrendelése szándékát az info@gondolatkiado.hu címen jelezze. A levélben tüntesse fel nevét, lakcímét, e-mail címét, valamint a rendelni kívánt példányszámot is.  

Szerző:
Szalai Anna (szerk.)
Kiadás éve:
2024

ELŐKÉSZÜLETBEN