Magyar táncfolklorisztikai szöveggyűjtemény I.

Ebben a kötetben a tudományos igénnyel fellépő táncfolklorisztikai műveket szerettük volna összeválogatni olymódon, hogy a tanulmányok a főbb kutatási módszereket, megközelítési módokat is bemutassák.

A 33 dolgozatból összeállított első részben a korai magyar néptánckutatás minden jelentősebb kutatójának fontosabb művei megtalálhatók. Terjedelmi okok miatt a szöveggyűjteményt két részletben tervezzük megjelentetni.í/p>

Az első kötet az 1945-ig megjelent műveket, cikkeket tartalmazza. Mivel a II. világháború után a néptánckutatás helyzete és szemlélete alapvetően megváltozott, ezért is indokolt, hogy az e korszakban megjelent publikációk egy külön, második kötetben lássanak napvilágot. A ma már nehezen hozzáférhető cikkek, tanulmányok újraközlésével szeretnénk elősegíteni a néptánc iránt érdeklődő szakemberek, diákok és laikusok tájékozódását. A kötet szerzői: Baksay Sándor, Balásy Dénes, Bándy Mária, Borbély Sándor, Czuczor Gergely, Farkas Lajos, Fél Edit, Fränkel (Fabó) Bertalan, Gönyey Sándor, Györffy István, Horger Antal, K. Kovács László, Kálmány Lajos, Kolumbán Samu, Kovács János, Lajtha László, Lázár István, Luby Margit, Nyárády Mihály, Pesovár Ernő, Pintér Sándor, Rearick Elizabeth, Réthei Prikkel Marián, Seemayer Vilmos, Seprűdi János, Sümeghy Vera, Szendrey Ákos, Szilády Zoltán, Vámszer Géza, Varga Sándor Frigyes, Viski Károly, Zajzoni Rab István.

Szerző:
Karácsony Zoltán (szerk.)
Kiadás éve:
2004
Információk:
Kartonált, 302 oldal
ISBN:
963956737X
2.490 Ft 1.743 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion