Út Tipperarybe

Tipperary egy írországi megye és város neve. Az első világháború alatt a brit hadseregben szolgáló ír katonák között népszerű lett egy dal, amely eredetileg varieték műsorszáma volt: It’s a Long Way to Tipperary. Háborúról nincs benne szó, a Londonban – feltehetőleg építkezésen – dolgozó ír Paddyt olyan erős honvágy gyötri, hogy búcsút int a Piccadillynek, a Leicester Square-nek és a pénzkeresetnek is, hogy hazatérjen Mollyjához.

Általános iskolai angoltanárunk, Miss L. megtanította a dalt az osztálynak. Ösztönösen úgy harsogtuk, mint egy indulót. Amikor évekkel később eljutottam Londonba, első dolgom volt megkeresni a Leicester Square-t. Tipperarybe az út még előttem van. Ezt akár jelképnek is tekinthetném.

Ebben a kötetben úgynevezett személyes esszék vannak. Olyan dolgokról esik bennük szó, amelyek ilyen-olyan okokból fontosak nekem. Mindegyikben van valami életrajzi szál, ami azonban inkább csak kiindulópont, és remélem, hogy ahová olykor számomra is meglepő elágazásokon és az ezek ellenére felsejlő összefüggéseken keresztül elvezetnek, már nem csak nekem érdekes. Szándékom szerint a történeteket, alakokat összekapcsolja valami, amit például az idős tanárnő szolid méltósággal viselt elnyűhetetlen tweedkosztümje és elszánt gyapjúkalapja oly érzékletesen testesített meg.

Ferencz Győző

 

FERENCZ GYŐZŐ költő, irodalomtörténész, 1954-ben született Budapesten.

 

A SZERZŐ KORÁBBI KÖTETEI

VERS

  • Ha nem lenne semmi nyom (1981)
  • Omlásveszély (1989)
  • Két ív. Versek és fordítások (1993)
  • Magamtól egyre messzebb. Versek 1973–1997 (1997)
  • Alacsony ég alatt. Régi és új versek (2000)
  • Szakadás (2010)
  • Ma reggel eltűnt a világ. Válogatott és új versek (2018)

TANULMÁNY

  • Gyakorlati verstan és verstani gyakorlatok (1994, 1995)
  • A költészet mechanikája. Verselemzések (1997)
  • Hol a költészet mostanában? Esszék, tanulmányok (1999)
  • Radnóti Miklós élete és költészete. Kritikai életrajz (2005, 2009)
  • Körvonalak a ködben. Tanulmányok költészetről (2014)
  • Az alany mint tárgy. Kritikák és megemlékezések, 1992–2013 (2014)
Szerző:
Ferencz Győző
Megjelenés dátuma:
2025. 06. 12.
Információk:
256 oldal, keménytábla, 135 x 200 mm
ISBN:
978 963 556 606 8
4.500 Ft 4.050 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion