A világ közepe. Kísérlet és más

Vegyes műfajú prózai-drámai – és sokszor a szerző által is elfelejtett – írásokat tartalmaz a József Attila- díjas Tóth László (1949) új, kiadónknál sorrendben az ötödik kötete, mely több mint fél évszázad termését – kísérleteit, töredékeit, monológjait, drámai műveit, esszébe hajló vallomásait és humoros-szatirikus hangú novelladarabjait, ön- és lélekelemzéseit – tekinti át a maguk tarkaságában, sokrétuségében. Változatos terjedelmű és műfajú, különböző irányokba tartó opusai itt – az összegzés szándéka mellett – egy, a történelem viszontagságai közt örökösen magamagáért küzdő személy(iség) olyan jegyeit is megmutatják, melyek az egészet is más-más oldalról segíthetnek értelmezni.

Tőzsér Árpád írta szerzőnk egyik korábbi prózakötetéről: „Tóth prózaírónak is kitunő…”, aki azonban „prózában is azt csinálja, amit verseiben: a lét és a létezés, az egzisztencia alapkérdéseivel néz szembe”. Írónk értelmezésében a „világ közepét” – a kiindulási pontot, az origót mindenki maga jelenti saját maga számára, ahonnan két irányba – kifelé is, befelé is – vezetnek utak, ám hogy azokat végigjárjuk, ki sem kell mozdulnunk magunkból. Hiszen az ember végül is magában hordja, mint Zbigniew Herbert írta egykor, „azt az egy-két kérdést, amelyre egész életében hiába keresi a választ”.

A szerző eddigi kötetei a Gondolat Kiadónál: Határsértők (portréesszék írókról, 2015); ...nagy haszna a Teátromnak (színháztörténeti írások, 2016); Wittgenstein szóvivője... (versek, 2018); A guillotine nyílása, avagy élet ÉS irodalom (szél- és naplójegyzetek, 2019).

Szerző:
Tóth László
Kiadás éve:
2022
Információk:
keménytáblás, 292 oldal, A5
ISBN:
978 963 556 241 1
4.500 Ft 3.150 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion