Tonio

A. F. Th. van der Heijden holland író Tonio című regénye szinte napra pontosan egy évvel azután jelent meg, hogy az író huszonegy éves fia, Tonio 2010 pünkösdvasárnapján életét vesztette egy közlekedési balesetben. Van der Heijden saját poklán kíséri végig olvasóját, s megbízható elbeszélő lévén nem engedi el a kezét a könyv végéig.

A könyv nem életrajz, nem is feljegyzések füzére vagy napló, hanem megkomponált regény, de minden formai zártsága ellenére is kicsap belőle a gyötrő fájdalom. A szöveg nem terápiás céllal íródott; szerzője az írás médiuma révén próbálja életben tartani szeretett halottját. És csakugyan, ahogy mindinkább összefonódik a Tonio kórházba szállítását követő órák, napok és hetek „sűrű leírása”, a Tonióval töltött évek története és Tonio utolsó napjainak detektívregény-szerű rekonstrukciója, úgy elevenedik meg a fiú (és vele együtt az apa) alakja a könyv lapjain.

A szerző nem kíméli sem önmagát, sem olvasóját; mégis, meglehetősen paradox módon, a könyv letehetetlen – talán mert a nagy nyelvi erővel megírt (például a kisfiú Toniót felidéző) részletekben írója valami alapvetőt képes elmondani az emberi létezés szépségéről és fájdalmáról. Mintha a művet létrehozó erőfeszítéssel is csak azt akarná tanúsítani, hogy nem apadt el a Tonióból áradó energia: ha a „Fekete Pünkösd” után is képes tovább írni, az arra bizonyság, hogy fia továbbra is teremtő részese munkáinak.

Bak Róbert ajánlója az ekultura.hu-n.

Szerző:
van der Heijden, A. F. Th.
Fordító:
Fenyves Miklós
Kiadás éve:
2014
Információk:
Kartonált, 494 oldal
ISBN:
978 963 693 532 0
3.990 Ft 2.793 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion