A magyar liberalizmus gyökerei és a rendszeres bizottsági munkálatok

Jelen tanulmánykötet arra vállalkozik, hogy hozzájáruljon a 18–19. századi Habsburg Birodalom keretei között alkotmányos helyét kereső Magyarország jogalkotási, jogalkalmazási és jogtudományi önállóságának kutatásához. A kötet történész és jogtörténész szerzői a 18. század végi magyar felvilágosodás és a 19. század eleji klasszikus liberalizmus korát összekötő úgynevezett rendszeres bizottsági munkálatok, más néven operátumok történetét vizsgálják.

1790-ben, II. József halálát követően, a francia forradalom második évében a magyar nemesség egyes felvilágosult csoportjai elérkezettnek látták az időt, hogy a dél-németalföldi tartományait elvesztő uralkodóházzal szemben – mely európai háborúk küszöbén toporgott – megfogalmazzák kívánalmaikat, és sérelmeik orvoslását kérjék. Az 1790–1791. évi 67. törvénycikk úgynevezett rendszeres bizottságokat (regnicolaris deputatio) küldött ki, azt a feladatot adva nekik, hogy készítsenek elő törvényjavaslatokat a következő diéta számára.

II. Lipót halálával, a merőben eltérő célokkal és felfogással trónra kerülő I. Ferenc személye, valamint a nemzetközi politika alakulása alapvetően megváltoztatta a hazai erőviszonyokat, s így az operátumok a kancellária levéltárába kerültek, és egészen az 1825–1827. évi 8. törvénycikk értelmében elrendelt újratárgyalásukig ott is maradtak. Az újabb indítványok kinyomtatását követően a törvényhatóságok kapták kézhez azokat. Az ennek nyomán megkezdődött megyei diskurzusok, bizottsági és közgyűlési viták biztosítottak teret a haladó nézetek kifejtéséhez és terjesztéséhez, megalapozva ezzel az 1830-as és 1840-es évek reformtörekvéseit.