Nyelvi kirakós Kárpátaljáról. Történeti és politikai dimenziók (1867–2019)

Kárpátalja nem a világ közepe, ahogyan hinni szeretnénk, hanem annak a világnak a pereme, amelyik a nem egészen 13 ezer négyzetkilométeres kis hazát birtokolta a 19. század utolsó harmadától – a 682 ezer négyzetkilométeres Osztrák–Magyar Monarchia, a 140 ezer négyzetkilométeres első és második Csehszlovák Köztársaság, a második világháború alatt a 172 ezer négyzetkilométeres Magyar Királyság, majd a 22,4 millió négyzetkilométeres Szovjetunió és végül a 600 ezer négyzetkilométeres Ukrajna.
Mítosz, hogy több mint százféle nemzetiség képviselői élnek itt, tény, hogy a lakosság abszolút többségét szlávok alkotják, a magyarok pedig mindig számbeli kisebbségben voltak. Az etimológiát és az intimológiát sem nélkülözve jutunk el a kisember nyelvi kompetenciájától a közösségi nyelvi jogokig, fókuszban a mindenkori politikai szándékokkal és azok következményeivel.
A korszakátmenetekből hiányzott a peripetikus elem, és tagadhatatlan volt a megelőzővel szembeni önmeghatározás nyílt vagy látens igénye. Így bizony mindig is kevés volt az élethez elsütni a viccet: hány nyelvet ismer? Hármat: beszél, olvas, ír az anyanyelvén.

Szerző:
Fedinec Csilla – Csernicskó István
Kiadás éve:
2020
Információk:
kartonált, 214 oldal
ISBN:
978 963 556 081 3
3.000 Ft 2.100 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion