Név és környezet viszonya a létesítménynevekben (3.)

A kötet a helynevek egy csoportját, különféle objektumok, épületek, építmények neveit vizsgálja az elnevező és az elnevezett valóság viszonylatában, mégis nyelvészeti megközelítésben.

A létesítménynevek a helyneveknek egy kevésbé feltárt, ugyanakkor az utóbbi évszázadok helynévrendszerében egyre nagyobb részesedést kérő altípusát képezik, melyek az élet egész területét átfogják (a lakásul szolgálóktól kezdve a gazdasági létesítményeken át a mesterséges vízrajzi, közlekedési építményekig és a temetőkig).

Jelenkori jelentőségük arra késztet bennünket, hogy a rajtuk keresztül a névtan különböző ágaiban és az alkalmazott névtudományban is jelentkező feladatokra megoldásokat találjunk.

Jelen tanulmány a névfajta nyelvi megközelítésének funkcionális-szemantikai oldalát mutatja be, a tulajdonnevek névrészeinek elsősorban a név és környezet viszonyában betöltött szerepére helyezi a hangsúlyt (megnevezve a hely fajtáját – Jégfogó, Halálkanyar, Törkölysütő, valamely tulajdonságát – Kocka/házak, Borhordó út, Szentképes lénia, konvencionális vagy emlékeztető elemet – Hazavárlak pince, József-akna vagy magán hordozva valamely más nyelvű közösségben keletkezett, címkeként használt idegen nevet – Művé, Vihony).

Az elemzés alapja a szerző eddig még nem publikált, a Fejér megyei Mór környékének több ezer helynevét bemutató adatbázisa.

Szerző:
Hári Gyula
Kiadás éve:
2011
Információk:
Kartonált, 76 oldal
ISBN:
978 963 693 307 4
900 Ft 630 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion