A szó kényszerhelyzetben

Gárdonyi Géza regényművészetének recepciójában érzékelhető egy hagyományozódott hangsúlyeltolódás. Nagy figyelemnek örvend a szerző három történelmi tárgyú regénye (Egri csillagok, A láthatatlan ember, Isten rabjai); azonban alig-alig lehet hallani kisregényeiről. S mindez annak ellenére van így, hogy monográfusai szerint a Gárdonyira leginkább jellemző írásmód kisregényeiben lett kidolgozva. Ez a nehezen feloldható probléma vetette fel azt az igényt, hogy szülessen egy olyan tanulmány, amely a kultusztörténeti kérdéseket szem előtt tartva, azonban mégis inkább az irodalmi művek nyelvi interpretációjára koncentrálva vezeti be az olvasót a kisregényeinek szövegvilágába.

A kötet Gárdonyi titkosírással írt feljegyzéseinek költészetre vonatkozó megfontolásaira támaszkodva, s azt néhány 20. századi irodalomelméleti, prózapoétikai fogalommal kiegészítve dolgoz ki egy olyan szempontrendszert, amely rá tud mutatni a szerző regényírói munkásságában az 1910-es évek során bekövetkező – a kisregényi forma felé terelő – szemléletváltásra. A tanulmány a megújuló regényírás sajátos működésmódját három kisregény (Az a hatalmas harmadik, Leánynézőben, Vallomás) interpretációja során tárja fel.