Történelem és osztálytudat

 „Az előszó dolga, majdhogynem magától értetődik, hogy rekommendálja a művet, amelynek előszava – egy száz éve született írás esetében: hogy kegyeibe ajánlja azt mai olvasójának.
Megtisztelő, de nem egyszerű feladvány – különös könyv a Történelem és osztálytudat. Tömény filozófia, ebben a műfajban talán a XX. század legnagyobb hatású műve. A század eszmetörténetének kulcsfigurái szőtték tovább a gondolatait (néha úgy, hogy inkább hallgattak erről, és néha Lukács is kikérte magának, ha ők dicsérték), ugyanakkor a könyv tanulmányainak egy része, és nem is csak azok, amelyeket Lukács már korábban megjelentetett, és változatlanul vagy csak apró változtatásokkal vett föl a kötetbe, politikai vitairat, amelynek tétje ma szinte érthetetlen, vagy amelynek tétjét az utókor egészen más megvilágításban látja (és hát az ítélet az utókor – nem feltétlenül avatott – kezében). Olyannyira különnemű részekre tűnik szétesni a könyv, hogy Lukács mai német kiadója, az Aisthesis, amúgy remek Best of Lukács-sorozatában a kisebb írásoktól megszabadítva, magában jelentette meg a könyv központi tanulmányát, »Az eldologiasodás és a proletariátus tudatá«-t, mintha csak a többi írás valami másról szólna. Holott nem.”

(részlet Forczek Ákos és Mesterházi Miklós előszavából)

 

„Lukács György lángész volt, a XX. századi filozófia egyik legjelentékenyebb szelleme és megújítója”

(Heller Ágnes, 1998)

Szerző:
Lukács György
Kiadás éve:
2023
Információk:
434 oldal, kartonált, 142 x 197 mm
ISBN:
978 963 556 431 6
5.000 Ft 3.500 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion