Kedves Vásárlóink!

Felhívjuk figyelmüket, hogy július 7. és 11. között, leltározás miatt a rendelések feldolgozása korlátozottan fog zajlani, a személyes átvétel pedig szűkített nyitvatartás szerint lesz lehetséges (kedden 9.00–14.00, csütörtökön 10.00–15.00 között).

Megértésüket köszönjük!

Napló 1961–1966

Az Argentínától búcsúzó Witold Gombrowicznak már nem kellett az önmegvalósításon dolgoznia. Nagy íróként fogadták Európában, az éretlenség világából bekerült a szalonokba. A Napló hőse, e belterjes világ törvényeit megsértő, szellemi szabadságát őrző kívülálló a narcizmus központjaként írta le Párizst – kiüresedett, némiképp anakronisztikus panoptikumként, ahol a művész csak a művészet, a gondolkodó csak a gondolatok piacán akar jelen lenni, nem akar művészként és gondolkodóként élni. Ez a lengyel válasz arra, hogy a fény városa létrehozta a maga sajátos árnyát, Európa félig barbár, félig civilizált perifériáját.

A berlini Naplóban nincs hasonló stilizáció, mert a német kultúra sosem volt a lengyelek szemében a szellemi hegemón pozíciójában. A szerző Nyugat-Berlin „szigetén” a háborús múlt paradox kísérletével találkozik, és a munkába temetkező „új Európa” társadalmi jelenségeit figyeli meg. De vannak más, súlyos tapasztalatok is, amelyek néha igen nyomasztóvá teszik ezt az időszakot. Gombrowicznak végül Európában kellett megfizetnie a nagyság árát: a halál itt már nem pusztán a végleges alakot öltő életműnek, a külső erők által rákényszerített formákon túllépni nem tudó, beérkezett művész létállapotának metaforája, a fizikai közelsége is egyre inkább érezhető.

 

Érdekes, hogy egyszerre és minden pironkodás nélkül képes vagyok ember és Ember lenni. Azon töröm a fejem, hogy összeszedjem-e a mosni való fehérneműt, ám eközben olyan vagyok, akár a megfeszített íj, onnan, a kezdet kezdetétől egészen addig, amit legutóbb végeztem el, és ami előttem áll. Egy pillanatra sem veszítve el a leghétköznapibb szálat, a lét Titka vagyok, és büszkesége, és betegsége, és vértanúsága. Az emberi természet keserűsége. Az emberi természet őrjöngése. Az emberi természet szabadjára engedése. Az emberi természet némasága.

Szerző:
Gombrowicz, Witold
Fordító:
Pályi András
Megjelenés dátuma:
2025. 04. 06.
Információk:
296 oldal, keménytábla, 142 x 197 mm
ISBN:
978 963 556 589 4
5.500 Ft 4.950 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion