Koronanapló

Boldogan ünnepelte az emberiség a karácsonyt 2019 decemberében, a szent ünnep idejére elcsendesült a világ, lelassult az élet. Senkinek nem jutott eszébe, hogy veszély leselkedik ránk, és alattomosan elindult Vuhan városából korunk világjárványa. A Covid19 első eseteit 2019 decemberében fedezték fel a kínai városban, ezt követően eszeveszett száguldásba kezdett. 2020. március 11-én az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította. Innentől szürreálissá vált a földi létezés, semmi nem működött tovább a megszokott módon. Félelem uralkodott el világszerte, hiszen nem állt rendelkezésre sem gyógyszer, sem vakcina. 2020 márciusától megváltozott az életünk.

Elterjedt a home office munkavégzés, a távoktatás, a távegészségügy, az online vásárlás, az érintésmentes fizetés. Bezártak az óvodák, az iskolák, az egyetemek, a cégek és intézmények, a színházak és mozik, az uszodák és szabadidőközpontok, az éttermek és cukrászdák. Minden bezárt. Megtanultunk együtt élni a karanténnal és a maszkkal, a kézfogás helyett öklüket érintik össze azóta is a férfiak.

A világon 461 648 398 ember fertőződött meg a koronavírus- járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 051 225 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem 2022 márciusi adatai alapján.

A napló a félelemmel teli időszakot követi nyomon, felvillantva azokat az emberi érzéseket, amelyek a statisztikai adatok mögött rejtőznek. Az Ádámnak címzett naplóbejegyzések pedig azt bizonyítják, hogy a legreménytelenebbnek látszó helyzetekben is bizakodunk. Az ember már csak ilyen.

Szerző:
Virágh Ildikó
Kiadás éve:
2022
Információk:
164 oldal, kartonált, 108 x 193 mm
ISBN:
978 963 556 405 7
2.950 Ft 2.065 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion