A görög költészet elkallódott műfajai. Líra, zene, tánc az archaikus-klasszikus korban

A kötetben olvasható tanulmányok a görög líra, avagy a görög „ének- és kartánckultúra” jobbára eltűnt formáit vizsgálják. Az olvasó találkozhat athéni vázákat díszítő ábrázolásokon zenélő és táncoló szatírok képeivel, akik utánzásra, vagyis egyedül az emberre jellemző tevékenységre képesek. Megismerkedhet szövegekkel (olykor zenelejegyzéssel együtt), melyek kultuszok keretébe illesztve mítoszokról énekelő, kardalokból (paiandithürambosz) vagy versenykoncerten előadott szólisztikus énekformából (nomosz) maradtak ránk, nagyrészt töredékesen. Olvashat egy jól ismert műfaj, a tragédia egyik enigmatikus kardaláról, amely a kartánckultúra visszfényétől megvilágítva újabb értelmezést adhat a drámának. Képet kaphat a kartáncénekversenyekhez kapcsolódó athéni poliszideológia működéséről és e versenyek jelentőségéről az ifjak katonai felkészítésében. A kötet lapjain istenek, ünnepek, épületek és városi terek, mitikus hősök és történeti személyiségek, mindenki által ismert és a szélesebb közönség körében ma már kevésbé ismert szerzők vonulnak fel. A tanulmányok szerzői olyan jelenségeket igyekeznek megérteni, mint a béke és a háború, az azonosulás és az elutasítás, az egyéni és kollektív identitás – hogy így valamivel közelebb jussanak ismeretlen ismerősünkhöz: az ókori, jelenkori, mindenkori emberhez.

Szerző:
Kárpáti András (szerk.)
Megjelenés dátuma:
2023
Információk:
265 oldal, kartonált, 150 x 238 mm
ISBN:
978 963 556 439 2
3.950 Ft 2.765 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion