Kis magyar rádió néprajz
Ortutay Gyula a Kis Magyar Néprajz sikerére építve fiatal kutatókat rendszeres néprajzi ismeretterjesztő előadás-sorozathoz segítette a rádióban. Havonta két-három előadást kellett összeállítaniuk, és könnyen érthető módon megfogalmazniuk egy-egy téma összefoglalását.
A Néprajzi Kutatóintézet költözésekor évtizedek óta nem látott, lappangó
jegyzetek, kéziratok, előadások kerültek elő, köztük a Kis Magyar
Néprajz rádióban elhangzott előadásainak legépelt változata. Ezek legnagyobb része, csak akkor hangzott el. Így évtizedek múltán is e sorok írója úgy gondolja, hogy ezek a kis írások nem vesztettek értékükből, és a mai
olvasó számára is érdekesek maradtak. Az előadás-sorozatban a név szerint
megemlített falvakban a helybeliek büszkék lettek saját hagyományaikra,
beleértve még a babonákat is. A régi falusi kultúra emlékeinek rendszeres,
azt is mondhatnánk, rendszerszerű bemutatása nagymértékben hozzájárult
a néprajznak mint tudományos kutatási területnek az elismertetéséhez.
Néhány kötetben szereplő téma: Fűben-fában orvosság, Paraszti gyógyítók, A kopjafák eredetéről, Régi magyar virágszimbolika, A magyar fejfák keleti rokonai, Szerelmi varázslatok és jóslatok, A hiedelmek szerepe a
kultúrában, A népi humor természetéről, A népi természetismeretről, A kígyókőről, Finnugor mondák a világ teremtéséről, A pogány magyar táltos és
keleti rokonai, Hány lelke van az embernek?, A vőfély, A fejfafaragó, A szíjgyártó, Faragó pásztorok és a pásztorművészet, A gyümölcs- és szőlőtermelés hiedelmei, A búcsújárásról, A kalendáriumokról, Az álmoskönyvekről, A gyermekijesztőkről, A paraszti élet rendjéről…
A kötetet Cservenka Ferenc egy eltűnt világról hírt adó néprajzi fotói
illusztrálják.
- Szerző:
- Hoppál Mihály
- Megjelenés dátuma:
- 2018
- Információk:
- Keménytábla, 198 oldal
- ISBN:
- 978 963 693 860 4