Az aranykor vége Bezárnak-e a papírgyárak?

Talán meglepő a könyv címe, amely aranykornak nevezi a hazai felsőoktatás 1990–2010 közötti periódusát. Pedig ez az időszak a magyar felsőoktatás európaivá válásának, kiterjedésének, intézményrendszere kiszélesedésének két évtizede, amelyet – ugyan a drasztikusan növekvő hallgatólétszámmal messze nem lépést tartva, de – bővülő források is jellemeznek. Ez az éra egyben a hazai felsőoktatás deszovjetizálásának időszaka is, amikor az egyetemek visszanyerik a tudományos minősítés jogát, egy részük újra universitassá, sokkarú tudományegyetemmé alakul a szakintézményekből. Persze a fejlődés csak pont annyira radikális, amennyire a volt államszocialista országból posztszocialista ország válik, nem piaci, fejlett ország.

A felsőoktatás gyors kiszélesítéséhez társult azonban néhány szervezési megújulás is, elsősorban a kétszintű képzés bevezetése, ami rendkívül fontos előrelépést jelentett a tömeges felsőoktatás és a gazdaság kapcsolatának alakulásában, még akkor is, ha hazai megvalósulása számos problémával küzd.

Megközelítésünk oktatásgazdasági, szociológiai és politológiai szemléletű. Célunk az, hogy a rendszerváltás óta eltelt negyed század felsőoktatásbeli változásait és azok társadalmi, gazdasági összefüggéseit elemezzük, reális képet adva az olvasónak a hazai helyzetről. Az olvasónak, aki reményeink szerint érdeklődik a hazai oktatás, felsőoktatás helyzete és problémái iránt.

Szerző:
Polónyi István
Megjelenés dátuma:
2013
Információk:
Kartonált, 283 oldal
ISBN:
978 963 693 288 6
3.200 Ft 2.240 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion