OSZK 215 Tanulmányok egy évforduló tiszteletére

A Bibliotheca Scientiae et Artis az Országos Széchényi Könyvtár által évente rendezett Tudományos Ülésszak elhangzott előadásainak válogatott, szerkesztett anyagát adja közre. A Nemzeti Könyvtár, gazdag gyűjteményeinek tudományos igényű feltárásával, munkatársai kutatói tevékenységével és az egyetemi, illetve akadémiai szféra intézményeivel való együttműködésben, tudományos műhelyként kívánja megmutatni magát. Az írott nemzeti emlékezet egyik legfontosabb őrző bástyájaként a nemzeti intézmény saját évszázados értékeire és új kincseire, valamint azok feltárásának szükségszerűségére éppúgy hangsúlyt fektet, mint a korszerűség tudományközi kihívásaira. A tanulmányok szerzői a nemzeti könyvtár kutatói, mellettük neves vendégelőadók, egyetemi tanárok, akadémikusok, saját szakterületeiken, változatos tematikákban összegzik kutatási eredményeiket. A vizsgálódásokban kitüntetett helyen szerepelnek azok a tematikák, melyek közvetve vagy közvetlenül a nemzeti könyvtárnak saját unikális darabjaira, gazdag kézirat- és hanganyagára, vagy magukra az egyes gyűjteményekre, hagyatékokra összpontosítanak. A sorozat méltó folytatója s új őrzője kíván lenni az egykori OSZK évkönyvek szellemi értékeinek, szándéka szerint a tudományok és művészetek új tárát, szellemi tékáját nyújtva évről évre.

A Bibliotheca Scientiae & Artis sorozat 11. kötetét az Országos Széchényi Könyvtár hagyományos éves Tudományos Ülésszakának 2017-ben, a nemzeti könyvtár alapításának 215. évfordulója alkalmából szervezett ünnepi (tematikus) szekciójában elhangzott előadások írott anyagából, valamint néhány további, a könyvtár gyűjteményeit és az intézményben folyó tudományos kutatások eredményeit bemutató írásból állítottuk össze. Az OSZK 215 – Tanulmányok egy évforduló tiszteletére címet viselő kötetben három fejezetbe rendezve olvashatók a könyvtáralapító gróf Széchényi Ferencről, családjáról, környezetéről, az alapkönyvtárról és a több mint két évszázada folyamatosan gyarapodó gyűjteményről szóló munkák. A tanulmányok – az állomány kimeríthetetlen gazdagsága mellett – az intézmény tudományos célkitűzéseiről, a nemzeti könyvtár kutatóinak munkájáról és eredményeiről, a (hungarika-) és egyéb kutatások sokszínűségéről, a megközelítések, kérdésfelvetések, problematikák és vizsgálódási módszerek változatosságáról, a munkatársak szakértelméről, felkészültségéről, alaposságáról és kutatói és szakmai alázatáról is tanúskodnak.

Szerző:
Deák Eszter, Dede Franciska (szerk.)
Kiadás éve:
2018
Információk:
kartonált, 272 oldal
ISBN:
978 963 200 689 5
3.900 Ft 2.730 Ft
db
Jelenleg:
rendelhető
Szállítás:
4-5 munkanap
Kártyás fizetés szolgáltatója: Barion