Nyelv – költészet – igazság. Csupán szép, vagy igazat is mond a költészet?

Amit ma irodalomnak nevezünk, az általunk ismert kultúrákban rímes, ritmusos és dallamos szövegekkel vette kezdetét, így a mágikus erő többletével felruházott lírai költészetet kitüntetett hely illeti meg az irodalmi műnemek között. Az anyanyelv iránti elkötelezettség jegyében létesült Magyar Tudományos Akadémia kétszáz éves fennállásának alkalmából rendezett interdiszciplináris konferencia (Nyelv – költészet – igazság: Csupán szép, vagy igazat is mond a költészet?, MTA Székház, 2025. június 4.), amely e kötet előzményéül szolgált, a fentiekből kiindulva igyekezett számot vetni az irodalmi, illetve a lingvisztikai nyelvfelfogás találkozási pontjain megjelenő legfontosabb következtetésekkel. Közülük is elsősorban azokkal, amelyek a nyelvalkotó költészet és a költészetet „hordozó” nyelv mindenkori kölcsönösségéből adódnak. Minthogy a költői szövegekben elválaszthatatlanul működik együtt a nyelv hangzó és látható formája, a költészet világtapasztalata feltétlenül létesítő tapasztalat is, mert mindig meghaladja a kogníció lehetőségeit. Ami itt „igaznak” bizonyul, az az eminens műalkotásokban ugyanis nem puszta felismerésként vagy ismeretként áll elő, hanem a mindig hangolt megértés létbefoglaltságának humán tapasztalataként – mint nyelvi művészet – meg is történik velünk. A kötet ezért a nagy fordulópontokra összpontosítva tekinti át a költészet hatástörténeti működésének nyelvi valóságát a klasszikus antikvitástól a kiteljesedő modernség záróküszöbéig.