Rajsli Ilona recenziója A magyar nyelv Horvátországban című könyvről

Kontra Miklós (szerk.)
Fancsaly Éva – Gúti Erika – Kontra Miklós – Molnár Ljubić Mónika – Oszkó Beatrix – Siklósi Beáta – Žagar Szentesi Orsolya
A magyar nyelv Horvátországban
Budapest–Eszék: Gondolat Kiadó, Media Hungarica Művelődési és Tájékoztatási Intézet 2016. 310 p. ISBN: 978-963-693-701-0

Az 1990-es évektől indult meg a kisebbségi magyar nyelvváltozatok szociolingvisztikai felmérése, s e kutatás összegzése egy könyvsorozatot hívott életre A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén címmel. E sorozat ötödik darabjaként jelent meg 2016-ban a horvátországi kötet (A magyar nyelv Horvátországban) magyarországi és horvátországi nyelvészek, valamint eszéki, zágrábi és pécsi egyetemi hallgatók munkájának eredményeként.
A sorozat 1998-ban indult, ekkor jelent meg A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján) címmel az első kötet, szerzője Csernicskó István. Ezt követte egy évvel később Göncz Lajos könyve A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban) címmel, majd 2000-ben adták ki Lanstyák István A magyar nyelv Szlovákiában című monográfiáját. A sorozat negyedik darabja A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában volt, és 2012-ben látott napvilágot, szerzői Szépfalusi István, Vörös Ottó, Beregszászi Anikó és Kontra Miklós. A kiadványsorozat jelentős hiányt pótolt, ahogyan a sorozatszerkesztő, Kontra Miklós fogalmazott: „Az 1990 előtti magyar nyelvtudomány egyik adóssága volt, hogy nemigen foglalkozott Trianon nyelvi következményeivel. A rendszerváltás után A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén című kutatás keretében határon túli és magyarországi nyelvészek nagymértékben nehezítik a nyelvpolitikai és nyelvi tervezési folyamatokat. A horvátországi kötet előszavában Kontra ismét kitér a kisebbségi magyar nyelvi kutatásokat kísérő „idegenkedő” és „gyanakvó” ellenvetésekre, amit immár megnyugtató módon zár le: „A gyanakvás és ellenállás részben abból a félelemből táplálkozott, hogy ha bárki elismeri, hogy a határon túli magyarok és a magyarországiak között vannak nyelvi különbségek, akkor ezzel az egységes magyar nyelvi ideált mint a nemzet létének alapját kérdőjelezi meg. Azóta nyelvtudományi szempontból az ilyen viták eldőltek, meg is szűntek.” (Kontra Miklós kiemelése.)
A kötetek azonos szerkezetűek, az itt prezentált eredmények egységes kérdőívvel, valamint megismételhető empirikus kutatások alapján történtek, a vizsgálat szempontjai azonosak, s az európai kontaktológiai és szociolingvisztikai kutatásokkal összhangban vannak. Mindegyik kötet fontos részét képezi a vizsgált terület földrajzi, demográfiai jellemzőinek, politikai, gazdasági, kulturális és vallási helyzetének a feltérképezése, de fontos helyet kap a nyelvi attitűdöknek, a nyelvi konfliktusoknak a vizsgálata, s annak a megállapítsa is, hogy a magyar nyelvnek milyen az oktatásban, a közigazgatásban, valamint a médiában betöltött szerepe. A kimondottan nyelvészeti/nyelvhasználati vizsgálatok túlnyomórészt a kétnyelvűség kérdéseit taglalják, de kitérnek arra is, hogy a magyarországi és a határon túli magyarok nyelvhasználata között mely azonosságok és különbségek mutathatók ki.
Az említett nagyszabású szociolingvisztikai kutatásból a horvátországi magyarok az 1990-es évek délszláv konfliktusai miatt kimaradtak, így csak 2013 őszén indult meg itt a nyelvhasználati vizsgálat, s 2016-ban jelent meg kollektív munka eredményeként a kötet. A horvátországi kutatások elhúzódása miatta korábbi, 1996. évi magyarországi kontrollvizsgálatok után egy 2014. évit is el kellett végezni; ezek összevetése közvetlenül a kötet elejére került, s arra is rámutat, hogy 65 feladatból mindössze 6 esetben található szignifikáns eltérés, ezek nagy része a kontaktushatás erősödését mutatja, e kérdéskörökben szükséges lenne az esetleges további kutatás.
A kötet bevezető részét követően rendkívül részletes képet kapunk a horvátországi magyarság demográfiai, földrajzi viszonyairól, a tömb és szórvány arányairól, a történelmi események demográfiai vetületeiről, az ottani magyarság gazdasági helyzetéről. Megjegyzendő, hogy az 1991-es délszláv konfliktus kirobbanása előtti 22 ezernyi magyarság a 2011-ben végzett népszámláláskor már csak valamivel több, mint 14 ezer lelket számlált. A térség művelődési életének diakrón képe is helyet kapott a kötetben: a korai századok református oktatása, művelődési élete, a 19. századi drávaszögi, szlavóniai pezsgő szellemi tevékenység, az 1932-től induló zágrábi kultúrélet, a számos művelődési egyesület, helytörténeti múzeum és tájház áldásos munkája. A térség magyarságának körében már korábban, 1997-ben Gereben Ferenc vezetésével felmérést végeztek az azonosságtudat és az attitűdök tematikájában: a kutatók e szociálpszichológiai témájú kérdőívek és interjúk révén rendkívül tanulságos adatokat nyertek a többi között a nemzeti kötődésről és jövőképről, az anyanyelv megítéléséről.
A nyelvi kontaktológiai kérdések feltérképezéséhez fontos volt rögzíteni a lakosság körében fennálló vegyes házasságok adatait, valamint feltárni a horvátországi magyarok anyaországi kapcsolódásait is. A kötet kiemelkedően alapos és színes fejezetét képezi a drávaszögi, a baranyai és a szlavóniai magyarok néprajzi és nyelvi tagolódásának a leírása. A nyelvhasználat vizsgálatát megelőző fejezet fontos eleme a horvátországi politikai berendezés és a hozzátartozó kisebbség-politika vázlata. A horvát törvénykezés, valamint a jogszabályok elvben bizto-sítják az itt élő magyarság számára a joggyakorlatot, ám a kötet szerzői ‒ akár-csak a demográfiai mutatók értékelésekor ‒ kénytelenek megállapítani, hogy a horvátországi magyarság az egyike a leggyorsabban fogyó nemzetiségeknek. Nehezíti a helyzetet az is, hogy a magyar politikai szervezetek munkájában, akárcsak a hitéletben (a református egyház körében) erőteljes megosztottság, szakadás tapasztalható, ami hátráltat mindenféle fejlődést. Mindehhez hozzá kell még tennünk a folyamatos elvándorlási tendenciát, ami úgyszintén erőteljesen gyorsítja a magyar közösség fogyását.
A magyar nyelven folyó oktatás létét a rendkívül alacsony, s mindinkább fogyó diáklétszám veszélyezteti; egy 2014-es adat szerint ebben az évben a harmadára csökkent a magyar tannyelvű oktatási intézmények tanulóinak a száma 1989/90-hez viszonyítva.
A kötet következő fejezetei a nyelvhasználat kérdéseire koncentrálnak: megtudjuk, hogy itt 33%-os kisebbségi küszöb szükséges a kétnyelvűség alkalmazásához, ami Kárpát-medencei viszonylatban magasnak számít. Ezzel magyarázható, hogy a térség iskoláiban túlnyomórészt a C modell (anyanyelvápolás) érvényesül, az A modell (teljes anyanyelvű oktatás) szerinti oktatás a kisebb falvakban és egyetlen eszéki középiskolában található, ez utóbbi modell mindinkább kiszorul az iskolákból. A kutatások során a nyelvhasználatot az élet különböző színterein: a templomban, a munkahelyen, a művelődésben, a boltban, a postán stb. vizsgálták; ezek aránya természetesen eltér a falu és a város esetében. Noha a kutatás nem kifejezetten a nyelvjárásra vonatkozott, a drávaszögi és szlavóniai dialektusoknak példákkal ellátott, részletes leírása megkülönböztetett helyet foglal el a kötetben. Az idősebb generáció csak ezt a nyelvváltozatot ismeri, noha a magyarországi menekültlét nagyban kihatott erre is. Kimozdulás történt a családon belüli kommunikációban is: a gyerekeivel csak az adatközlőknek mintegy a fele szokott kizárólag magyarul beszélni, ami immár a nyelvcsere felé mutat.
A nyelvhasználatra vonatkozó vizsgálat eredményei sok hasonlóságot mutatnak a vajdaságival és a muravidékivel, de találunk eltéréseket is. A horvátországiak és a muravidékiek válaszai közelebb állnak egymáshoz, több a közös vonás, s maga az a tény, hogy a vajdaságiak eredményei több esetben voltak közelebb a standardhoz, azzal magyarázható, hogy mind a horvátországiak, mind pedig a muravidékiek szórványban élnek. A horvátországiban is megjelenik a hasonlító határozó -tól/-től ragos realizációja, amely itt is jelzi a szláv nyelvi hatást, de a rendkívül magas arány további kutatásokat igényel. Az analitikus-szintetikus nyelvi változatok kiválasztásakor minden feladat esetében úgyszintén az államnyelv hatása érvényesül (pl. a Ki tudom nyitni az ablakot? változatot preferálják a Kinyithatom az ablakot? formákkal szemben). A feminizálás nagyarányú jelenléte is az areális nyelvi befolyással magyarázható a horvátországi magyarok nyelvében, s ezért alkalmaznak névmást a megkértem őt szintagmában, ellentétben a magyarországi magyar nyelvhasználókkal.
A kötet mellékletében illusztrációként egy kitöltött nyelvhasználati kérdőívet, valamint a horvátországi és a magyarországi adatok összevető kereszttábláit találjuk.
A kötet összegzésében a sorozatszerkesztő Kontra Miklós levonja a következtetéseket, miszerint maguk a nyelvi különbségek, a standardtól eltérő változatok preferálása nem adnak okot az aggodalomra; más kérdés az, hogy meddig fognak még magyarul beszélni ebben a régióban. Az itteni magyarság magas öregedési indexe, a munkanélküliség, a szegénység, a vegyes házasságok magas aránya, valamint a megosztott politikai és hitélet jelenti a valódi veszélyt a nyelv továbbélése számára is. Szerinte ahhoz, hogy a horvátországi magyarok 50 év múlva is magyarul beszéljenek, elsősorban megfelelő gazdasági feltételek, e térségben történő boldogulás és biztonság szükséges.