Zöldág – Zuhatag. Válogatott versek
Gyárfás Endre (1936) technikumi
érettségi után Csepelen motorszerelőként
dolgozott. Egyetemi
tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi
Kar magyar– angol
szakán végezte. 1960-tól az Európa
Könyvkiadó, majd 1963-tól
a Magyar Televízió szerkesztőjeként tevékenykedett.
Egy év gimnáziumi tanári munka után 1967-ben a
Nemzetközi Előkészítő Intézet munkatársa lett, ezt
követően 1969-tól több mint egy évtizedig a Csepel
Művek kulturális tanácsadójaként működött. 1981 óta
írásaiból él, József Attila-díjas (2004). Írországban és
az Egyesült Államokban volt ösztöndíjas.
Versei mellett számos regényt, tévé- és hangjátékot
is írt. Műfordítói munkássága is jelentős.
Kötetünkben lírai életműve javát tesszük közzé, a szerző
válogatásában.
- Szerző:
- Gyárfás Endre
- Kiadás éve:
- 2020
- Információk:
- keménytáblás, 152 oldal
- ISBN:
- 9789635560394