Szabó Károly emlékkönyv Gondolat Kiadó
Egy pillanat...
GONDOLAT KIADÓ

Szabó Károly emlékkönyv



A Magyar Könyvtárosok Egyesületének keretében működő bibliográfus szakmai szervezet immáron bő két és fél évtizede szentel tudományos ülésszakot nagy elődeink életművének felidézésére, az Emlékezzünk jeles elődeinkre...! című emlékülés sorozatában. A nagy példaképek sorából kitűnik az a három bibliográfus, akiket „a XIX. századi, nagy szakmaalapító bibliográfus triász” fogalmával jelölünk:
Szabó Károly (1824–1890), id. Szinnyei József (1830–1913) és Petrik Géza (1845–1925). Az 1996-ban megjelent Petrik kötet és a 2014-es kiadású Szinnyei emlékkönyv után, 2020- ban végre kiadásra kerülhet – a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az Országos Széchényi Könyvtár és a Gondolat Kiadó közös kiadásában megjelenő Nemzeti Téka sorozat részeként – a Szabó Károly emlékkönyv.
Emlékkönyvünk anyagát elsősorban a 2015-ben, Szabó Károly halálának 125. évfordulójáról megemlékező tudományos ülésen elhangzott – Bényei Miklós, Pogányné Rózsa Gabriella, Pogány György és P. Vásárhelyi Judit – előadásainak szerkesztett változata adja. A 2019-ben NKA támogatást kapott kötetet, Szabó Károly születésének 195. évfordulójára, átfogó Szabó Károly-tanulmánnyal egészítettük ki Szabó Sándor tollából, valamint Pogány György Lukinich Imre bibliográfusi működéséről írott közleményével. A végül 2020-ban, Szabó Károly halálának 130 éves évfordulóján megjelenő emlékkönyv további, nagy jelentőségű újdonságokat tartalmaz: Gazda István kigyűjtötte az RMK (és pótlásainak) természettudományos anyagát, Kégli Ferenc pedig elkészítette Szabó Károly műveinek teljes bibliográfiáját, s még hozzá kötetünket több szempontú mutató-rendszerrel is kiegészítve adhatjuk az értő olvasók kezébe!

A Nemzeti téka az Országos Széchényi Könyvtár és a Gondolat Kiadó közös sorozata. Folytatója kíván lenni Az Országos Széchényi Könyvtár Kiadványai, valamint Az Országos Széchényi Könyvtár Füzetei címmel megjelent sorozatoknak, továbbvíve mindazon értékeket, amelyeket azok képviseltek. Olyan művelődés-, nyomda-, sajtó-, könyv- és könyvtártörténeti, illetve könyvtári és könyvtár-informatikai vonatkozású művek tékája, azaz tárolóhelye, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak nemzeti könyvtárunkhoz vagy annak gyűjtőköréhez. Tanulmányok, konferencia-előadások közrebocsátása mellett a sorozat a nemzeti könyvtár vagy egyéb gyűjtemények hungarika vonatkozású anyagára támaszkodva készült egyedi bibliográfiák, katalógusok, repertóriumok számára is publikációs teret kíván nyújtani, segédleteket biztosítva ezáltal a magyar művelődéstörténet kutatásához.

A Nemzeti Téka sorozat tagja.


Szerző: Szőnyi Éva (szerk.)
Cím: Szabó Károly emlékkönyv
Információk: kartonált, 296 oldal
ISBN: 978 963 200 713 7
Kiadás éve: 2020
Ár: 3 300 Ft
Kedvezményes ár: 2 310 Ft

Hasonló termékek

Szinnyei és követői

Szinnyei és követői

Szőnyi Éva (szerk.)