A filozófiatörténet-írásban gyakran találkozunk azzal a megállapítással, hogy a 20. század eszmetörténetét az ún. „nyelvi fordulat" jellemzi, mégpedig a filozófia szűken vett határain túl is. Ha azonban időben visszamegyünk a filozófiatörténetben, akkor jóval korábban - így például a 17-18. században is - azt tapasztalhatjuk, hogy a nyelvelméleti témák erőteljesen uralják a filozófiai, de a tudományos diskurzust is. Sőt: valójában nem egyszerűen tematikus hangsúlyról van szó, hanem sokszor olyan szemléletmódról, a problémák olyan kezeléséről is, amely - ügyelve természetesen a különbségekre is, de mégis erőltetettség nélkül - párhuzamba állítható azzal, amit a 20. században nyelvkritikai gondolatnak szoktunk nevezni. Ennélfogva nem tartható jogosulatlannak e korábbi időszakról szólva sem a filozófia "nyelvi fordulatáról" beszélnünk (már amennyiben ennyi fordulatnál még értelmes a "fordulat" szó használata).

Kötetünkben a 17-18. századi nyelvfilozófiai problémákat taglaló írásokhoz kitekintésként több olyan tanulmány is csatlakozik, amely a 19. század első felének néhány gondolkodójával foglalkozik.