Lélekenciklopédia. A lélek szerepe az emberiség szellemi fejlődésében III. kötet. Lélek a mítoszok világában Gondolat Kiadó
Egy pillanat...
GONDOLAT KIADÓ

Lélekenciklopédia. A lélek szerepe az emberiség szellemi fejlődésében III. kötet. Lélek a mítoszok világában



A Lélekenciklopédia négy kötete betekintést nyújt a világ nagy mítoszaiban, vallásaiban, a filozófiában, a tudományos és a paratudományos gondolkodásban meglévő lélekfelfogások világába. Sajátos tartalma folytán egyedülállónak tekinthető a magyar és nemzetközi tudományos és kultúrtörténetben, valamint az enciklopédikus szakirodalomban is. Az enciklopédia szócikkei az adott terület lélekábrázolásait, -értelmezéseit bemutató, több oldalt kitevő, érdekes, olvasmányos, a laikus olvasó számára is érthető tanulmányok.
A Lélekenciklopédia olyan tudástár, amely a lélekre vonatkozó összes képzetet ismerteti, illetve ezekkel kapcsolatban a szellem, lehelet, pszichikum, tudat, öntudat, eszmélet, éberség, tudattalan, tudatalatti, test, szív, élet, halál, újjászületés, halhatatlanság, szellemek, démonok, ördögök, túlvilág, égi világ, alvilág fogalmait is interdiszciplináris, sőt, multidiszciplináris (azaz néprajzi, filozófiai, pszichológiai, pszichiátriai, teológiai, antropológiai, természettudományos stb.) szemszögből vizsgálja.

A III. kötet a lélekkel és rokon fogalmaival kapcsolatban álló őskori, ókori európai, eurázsiai, egyiptomi, mezopotámiai és perzsiai mítoszokat, mitológiai rendszereket foglalja magában. Ily módon a kötet egyszerre tudományos monográfia, tanulmány, referenciaanyag, tankönyv és ismeretterjesztő munka is. A kiváló szerzők, lektorok és szerkesztők munkájának tulajdoníthatóan páratlan, egyedi alkotás, de azért is, mert a témában nem állnak rendelkezésre hasonló szakkönyvek, tankönyvek, oktatási segédanyagok, jegyzetek vagy elektronikus források. Ennek megfelelően az általános műveltséget formáló és pedagógiai hatékonysága kiemelkedő, mivel érdekes, olvasmányos és leíró jellege folytán az olvasó figyelmét leköti, ugyanakkor megragadó stílusban oktat, közvetít új ismereteket, információt mind a szakember, mind pedig a nem szakértő számára is.
A Lélekenciklopédiát emiatt a líceumokon, egyetemeken, kutatóintézeteken, vallási felekezeteken kívül még az emberiség csodálatos kultúrája iránt érdeklődő, általános műveltségű Olvasó figyelmébe is ajánlom.

Simon-Székely Attila



Szerző: Simon-Székely Attila (szerk.)
Cím: Lélekenciklopédia. A lélek szerepe az emberiség szellemi fejlődésében III. kötet. Lélek a mítoszok világában
Információk: keménytáblás, 1024 oldal
ISBN: 978 963 693 861 1
Kiadás éve: 2019
Ár: 8 000 Ft
Kedvezményes ár: 5 600 Ft